Főmenü

Keresés

Tantárgyfelvétel

A korábbi gyakorlattól eltérően ebben a félévben a végleges tantárgy- és kurzusfelvételi időszak vége idén 2020.09.04. (péntek) 23:59 lesz. Ez azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap nem lesz lehetséges a tantárgyfelvétel vagy tantárgyleadás. A határidő lejárta után a „018 Tantárgyfelvételi / tantárgytörlési (NEM SAJÁT HIBÁS)” kérelem segítéségével lesz lehetőségetek változtatni az órarendeteken. A kérvény az első oktatási hét végéig 2020.09.14.-ig lesz elérhető.

KTH ügyintézés

A Központi Tanulmányi Hivatalban (KTH) a járványügyi helyzet miatt több félévkezdési teendő ügyintézésnek a módja megváltozott. Ezek közül a legtöbb hallgatót érintő teendők a KTH által kiadott igazolások kikérése és átvétele, illetve a diákigazolványok érvényesítése. Ezekkel kapcsolatban a KTH a következő kéréssel fordul a hallgatókhoz, hozzátok:

  • A KTH által kiadott igazolásokat (pl. Hallgatói jogviszony igazolás) a Neptunban a „027 Igazolás kérése” kérvényen keresztül kérjétek. Kérünk titeket, hogy emiatt személyesen ne menjetek be a KTH-ba. A kérvényt a Neptun rendszerben az Ügyintézés / Kérvények menüpont alatt találjátok.
  • Az első éves hallgatók régi, középiskolai diákigazolványa december 15.-ig érvényes. A felsőoktatásbeli diákigazolvány igénylését a Neptun rendszeren keresztül (a NEK azonosító megszerzése után) az Ügyintézés / Diákigazolvány igénylés menüpont alatt indíthatjátok el. Ideiglenes diákigazolványt a „066 Diákigazolvány elkészültéig kiadott igazolás kérése” kérelem segítségével tudtok kérni. A kérvényt a Neptun rendszerben az Ügyintézés / Kérvények menüpont alatt találjátok. Kérünk titeket, hogy emiatt személyesen ne menjetek be a KTH-ba.
  • A felsőbb éves hallgatók a diákigazolványukat szintén december 15.-ig használhatják, amennyiben rendelkeznek vagy 2019/20/1 vagy 2019/20/2 félévi matricával. Azok számára, akik rendelkeznek ezen matricák egyikével, elengedő október elejétől bemennie a KTH-ba az idei félévi matricáját átvenni. Kérünk titeket, hogy emiatt szeptemberben személyesen még ne menjetek be a KTH-ba.

Kérünk titeket, hogy ezeket a járványügyi intézkedéseket fokozottan tartsátok be a saját, illetve a KTH munkatársai egészsége miatt. Amennyiben sürgős ügyintéznivalótok akadna, úgy kérünk titeket, hogy elsőkörben mindenképpen emailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) keresztül próbáljátok meg elintézni azt.

Megértéseteket köszönjük!

A gépészmérnöki, energetikai mérnöki és a mechatronikai mérnöki alapképzési szakokon egy úgynevezett közbenső választási eljárásban a negyedik félév végén lehetőségetek van több specializáció közül választani. Ennek a mikéntjéről a következőkben olvashattok.

A specializáció választás általános feltétel

Az egyes specializációkra akkor jelentkezhettek, ha

  • eredményesen teljesítettétek a Matematikai szigorlatot,
  • legalább 90 teljesített kredittel rendelkeztek és
  • teljesítitek az adott specializációhoz tartozó kritériumokat.

A specializációválasztás menetrendje

A specializációkra minden esetben a neptunban kell jelentkezni. A jelentkezési felületet az ügyintézés / szakirányjelentkezés menüpont alatt találjátok. A jelentkezéshez fontos időszakok:

  • Jelentkezési időszak: 2020. június 1. – július 10. 18:00
  • Az eredmények közzététele a kari honlapon: 2020. július 13.
  • Jogorvoslati szakasz: 2020. július 13.-20.

Egyéb tudnivalók

Az egyes specializációk pontszámításáról, illetve kritériumairól a GPK weboldalán tudtuk bővebben tájékozódni. A táblázatok pontszámítás oszlopában található jelölések jelentései:

  • HSÁ – Halmozott súlyozott tanulmányi átlag (avagy: Kumulált súlyozott tanulmányi átlag)
  • KTÁ – A specializációhoz szükséges kritériumtantárgyak eredményeinek számtani átlaga

A saját halmozott súlyozott tanulmányi átlagotokat a neptunban a tanulmányok / tanulmányi átlagok menüpont alatt meg tudjátok nézni.

Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

A Campus Mundi megpályázási időszaka elindult. A támogatást 2021. március 30-ig vagy a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig lehet megpályázni az online felületen. A pályázatot benyújtani a mobilitás tervezett kezdő dátuma előtt 3 hónappal javasolt.

A Campus Mundi pályázatot csak az erre a programra javasolt hallatók adhatják be. A javasoltak listáját az NKI által megosztott végleges eredmények táblázatában láthatjátok.

A pályázat feltételei:

  • min. 20 kredit teljesítése a mobilitás alatt,
  • legalább 4.5-ös ÖKKI (kumulált korrigált kreditindex),
  • aktív jogviszony,
  • elnyert Erasmus férőhely valamilyen fogadóintézményben.

A pályázati kiírás szerint ebben az időszakban végzősök és szintet váltó hallgatók nem pályázhatnak. Továbbá a TKA keretösszegének szűkössége miatt ebben az időszakban csak a konvergencia régiókban (Budapest és Pest megye kivételével az összes többi terület) tanuló vagy ott állandó lakcímmel rendelkező hallgatók pályázhatják meg az ösztöndíjat.

A kialakult helyzetre tekintettel a KTH-tól igényelhető igazolásokat (most: Törzslap) a 027-es neptun kérvénnyel tudjátok megigényelni. Az online dokumentum a kérvényhez lesz később csatolva. Ha valaki postai úton szeretné ezt megkapni, akkor az díjköteles.

A szaktanári ajánlás és intézményi jóváhagyás igazolás kitöltését először az adott szaktanárnak kell megcsinálnia és utána a kitöltött dokumentumot kell tovább küldeni Gali Diánának (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Tárgy: CM_intézményi_jóváhagyás), aki az intézményi jóváhagyást adja meg nektek.

Minden egyéb információt megtaláltok a Tempus Közalapítvány (TKA) weboldalán vagy az általunk készített és mellékelt összefoglalóban.

Bármilyen kérdés fordulhattok a TKA munkatársaihoz a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy hozzánk a megszokott Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keresztül.

Campus Mundi összefoglaló

A Gépészmérnöki Kar és az Akadémiai Kiadó által 2017-ben közösen indított jegyzetprogram keretében immáron több mint 25 jegyzet érhető el a Kiadó MeRSZ okos könyvtárában, jegyzetelhető és idézhető formátumban. A kari tanakönyvek és jegyzetek ide kattintva érhetők el.

A 2016/17. tanév tavaszi félévében hirdetett Jegyzetírói ösztöndíj pályázatra beérkezett jegyzetek pedig itt érhetőek el:

Anyagszerkezettan 
Gép- és szerkezeti elemek 
Gépgyártástechnológia 
Matematika A2 
VEM alapjai

A megnyitáshoz szükséges jelszóért érdeklődj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

A Gépészmérnöki Kar és az Akadémiai Kiadó által 2017-ben közösen indított jegyzetprogram keretében immáron több mint 25 jegyzet érhető el a Kiadó MeRSZ okos könyvtárában, jegyzetelhető és idézhető formátumban. A kari tanakönyvek és jegyzetek ide kattintva érhetők el.

Az MSc felülvizsgálati kérdőíveket már csak május 11-ig (péntek) tudjátok kitölteni! Az alapszakos tanulmányaik felén már túljutott hallgatók a ghk.bme.hu/msckerdoivbscnek linken, míg a mesterképzést elvégzett, vagy szintén annak a félidején túl lévő hallgatók a ghk.bme.hu/msckerdoiv linken keresztül érik el a kérdőívet. A kitöltés anonim, azonban első oldalon megjelenő „Kitöltésjelszónak” a NEPTUN kódot (nagybetűkkel) megadva közéleti ösztöndíjban részesülhettek. Ha nem kívánjátok a Neptun kódotokat megadni, akkor az ANONIM szót adjátok meg kitöltésjelszóként. Ha bármi kérdés merülne fel a kérdőívvel kapcsolatban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írjatok egy levelet MSc2018 tárggyal. Segítségeteket előre is köszönjük!

A 2018. évi specializáció választási tájékoztató elérhető a következő linken keresztül:

Tájékoztató

A választási eljárás a következő ütemezés szerint történik:
• specializációk bemutatkozása: 2018. április 23. – május 11.
• jelentkezés a NEPTUN-on keresztül: 2018. május 28. - június 29. 18:00
• eredmények közzététele ezen az oldalon: 2018. július 6.
• jogorvoslati eljárás: 2018. július 9. és július 25. között,
• specializációhoz rendelés: 2018. július 17-ig.

Az egyes specializációk bemutatkozó időpontjai:

Gépészmérnöki alapszak:

Anyagtechnológia 2018.05.07 12:15 KF38
Épületgépészet 2018.05.02. 14:15; 2018.05.08. 14:15 D.126.
Folyamattechnika 2018.04.24. 11:15 KF51
Gépészeti fejlesztő 2018.05.03. (csütörtök) 16:15 MM I. 29.
Gépgyártástechnológia 2018.05.09. 18:00 KF38
Géptervező 2018.05.02 12:15 KF38

Mechatronikai mérnöki alapszak:

Biomechatronika 2018.05.07 13:00 KM 34.
Gépészeti modellezés 2018.05.10 (Cs) 16.15 MM I.29
Integrated Engineering 2018.05.07 16:15 QB128
Mechatronikai berendezések tervezése 2018.05.07 13:00 KM 34.
Optomechatronika 2018.05.07. 13:00 KM 34.
Termelési rendszerek mechatronikája 2018.05.07. 18:00 T47

Energetikai mérnöki alapszak:

Atomenergetika 2018.04.24. 10:00 – 13:00 K.150
Épületenergetika 2018.04.24. 14:15; 2018.05.09. 14:15 D.126.
Hőenergetika 2018.05.03 16:15 D218
Vegyipari energetika 2018.05.02 18:15 D101
Villamos energetika 2018.05.07. 12:15 K150

A 2018. évben érkeztünk el a mesterképzési szakok második nagy felülvizsgálatához, melynek keretében szeretnénk megkérdezni a véleményeteket a képzések tartalmáról, szerkezetéről, minőségéről és az oktatással szemben támasztott elvárásaitokról.

Két felmérést indítunk útjára: az egyik az alapszakos tanulmányaik felén már túljutott hallgatókat célozza, ezt a ghk.bme.hu/msckerdoivbscnek linken keresztül érhetitek el. A másik a mesterképzést elvégzett, vagy szintén annak a félidején túl lévő hallgatókhoz szól, ezt a ghk.bme.hu/msckerdoiv linken keresztül érhetitek el.

Mondd el a véleményedet, hallasd a hangodat, és járulj hozzá ahhoz, hogy 2019. februárjától egy jobb és modernebb mesterképzés indulhasson el!

A kérdőív kitöltése anonim, de a NEPTUN kód megadásával (amit nem kapcsolunk össze a válaszokkal) közéleti ösztöndíjban részesülhetsz.

Az első oldalon megjelenő „Kitöltésjelszó” a NEPTUN kód (nagybetűkkel megadva), ha közéleti ösztöndíjban szeretnél részesülni a kitöltésben való részvételért. Ha nem kívánod a NEPTUN kódod megadni, akkor add meg az ANONIM szót kitöltésjelszóként.

Ha a kérdőívvel, annak kitöltésével kapcsolatban problémád merül fel vagy kérdésed van, írja meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Az üzenet tárgya mezőbe írd, hogy MSc2018.

Szeretnénk megkérni Titeket, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével segítsetek nekünk, hogy mely tárgyakból van szükség előadásvázlatokra, videó segédanyagokra stb. Ezzel szeretnénk segíteni az előrehaladásotokat a BSc képzés során, illetve a jövendőbeli hallgatótársaitokét. Jelenlegi és volt BSc hallgatók egyaránt kitölthetik, a kérdőív kitöltése 1-2 percet vesz igénybe.
Segítségeteket előre is köszönjük!

A már korábban elkészült jegyzeteket itt találjátok.

Kérdőív

A Gépészmérnök Kar 2014. februárjában vezette be a mesterképzési szakok felülvizsgált és megújított képzési programját, amelynek egyik jelentős újítása volt a blokkosított órarend. E szerint a képzés 3-4. félévében az órarendi órák két, két és fél napra voltak/vannak összesűrítve, hogy lehetővé tegyék a képzés melletti munkavégzést. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy ez egy szükséges és hasznos lépés volt.
A blokkosítás akkori bevezetését egy, a hallgatók körében folyatott felmérés előzte meg, amely során azt vizsgáltuk, hogy hányan dolgoznak a képzés mellett, milyen jellegű munkát végeznek, és miképp segíthetnénk a képzés melletti munkavállalást.

A képzések kötelező, ötéves felülvizsgálata kapcsán ismét elvégezzük ezt a felmérést, amelyben számítunk a véleményedre. Arra keressük a választ, hogy a blokkosítás mennyiben szolgálta, illetve szolgálja az eredeti célokat, hasznosnak bizonyult-e, valamint a jövőre nézve szükséges-e a megtartása, illetve az esetleges kiterjesztése a mesterképzés más féléveire.

Kérdőív

A kitöltés anonim és kb. 5-7 percet vesz igénybe.

Segítő közreműködésed köszönjük!

További cikkeink...

               kontur logo

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

GHK jegyzetek