Üdvözlünk Titeket a BME Gépészmérnöki Karán!

A Gépészkari Hallgatói Képviselet nevében sok szeretettel üdvözlünk Titeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán! 

A következőkben megtalálhatjátok a legfontosabb tudnivalókat az egyetemi pályafutásotok megkezdéséhez. A legfontosabb információkat az egyetemi élettel, tanulmányokkal és a tanév megkezdésével kapcsolatban már összefoglaltuk számotokra. Éljetek ezzel a lehetőséggel! 

Az egyetemi életetek megkezdése sok új tudnivalóval és intéznivalóval is jár, ezért kérjük az alább felsoroltakat mindenképp tegyétek meg:

  • Olvassátok végig a weblapunk “Gólya” füle alatt található információkat, hiszen itt szinte minden fontos kérdésre megtalálhatjátok a választ. Kísérjétek figyelemmel az oldalt, mivel az infókat folyamatosan frissítjük!
  • Lájkoljátok, kövessétek be a Gépészkari Hallgatói Képviselet (vagy röviden: GHK) facebook és Instagram oldalát, mivel itt sok hasznos és aktuális információt megtalálhattok. A legfontosabb határidőket és a számotokra hasznos pályázati lehetőséget itt mindig megosztjuk. Továbbá itt olvashatjátok majd a rendszeresen megjelenő tájékoztató posztjainkat is, amelyek segíthetnek számotokra többek között a tanulmányaitokban és a szociális pályázatotok leadásában.
  • Olvassátok gyakran a GHK hivatalos honlapját! A honlapunkon értesülhettek a legtöbb hivatalos információról, mint pl. a kollégiumi férőhely pályázatról, szociális ösztöndíjakról, tanulmányi ösztöndíjakról, és a zárhelyik ütemezéséről is. Ezekről semmiképpen nem érdemes lemaradni!
  • Jelentkezzetek az évfolyamotok és a szakotok hivatalos facebook csoportjaiba! Ezekben a csoportokban alapvetően csak az évfolyamtársaitok, a tankörvezetőitek és a GHK tagjai vannak benne, így pontos és gyors választ kaphattok a kérdéseitekre. Továbbá itt is megosztunk minden olyan hírt, illetve eseményt, ami Titeket érint. Fontos, hogy a saját nevetekkel jelentkezzetek a csoportba, mivel csak azokat fogjuk beengedni a csoportba, akik az adott évfolyam és/vagy szak tagjai.
  • Csatlakozzatok az évfolyamotok hivatalos Discord szerveréhez! Itt tudjátok a kapcsolatot tartani a Tankörvezetőitekkel, naprakész információkat kaphattok a GHK-tól és beszélhettek az összes évfolyamtársatokkal. 
  • Figyeljétek a Tankörvezetőtök jelentkezését! Hamarosan megkeresnek Titeket a Tankörvezetőitek, akiknek az a feladata, hogy végigkalauzoljanak az első egyetemi éveteken. Ők bármikor rendelkezésetekre állnak, ha valamiben elakadnátok a tennivalóitok között, vagy csak szívesen beszélgetnétek egy tapasztaltabb műegyetemistával.
  • Gyertek Gólyatáborba, amire a jegyeket megéri mihamarabb megvenni, ugyanis hamar elfogynak! Ha érdekel titeket a Gólyatábor, akkor mindenképp csekkoljátok le a rendezvény hivatalos eseményénél található infókat!

Tudjuk, soknak tűnhet ez a sok információ egyszerre, de ez mind nagyon fontos az egyetemi életetek megkezdéséhez!

Egyetemi éveitekhez sok sikert és kitartást kívánunk!

gólya

A tankörvezetők tablóját ezen a linken érhetitek el. 

A lentebb látható táblázat pedig a pár fontos információt tartalmaz a tankörvezetőtökről és a tankörötökről. 

 

Tankör   Tankörvezető
Facebook csoport
E1 Bán Panna Kofi
E2 Csonka Flóra Laura Fagyi
E3 Kovács Luzja Franciska Lulu
G1 Agári Vilmos Fuszili
G2 Bor Gergely László Móricz
G3 Brunner Gergő Giorgio
G4 Csatlós Vencel Chitt
G5 Csorba Andor Mikron
G6 Dobrai Ádám Vonó
G7 Fábián Eszter Esztó
G8 Kardos Levente Levó
G9 Kiss Luca Misike
G10 Szabó Ágnes Kazi https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025G10
G11 Szabó Márton Zupi https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025G11
G12 Zsova Máté Tamás Zsova https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025G12
M1 Bocsó Noémi Voya https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M1
M2 Frey Máté Frei https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M2
M3 Király Mihály Kiri https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M3
M4 Koos Botond Csoti https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M4
M5 Molnár Botond János SB https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M5
M6 Németh Dorottya Réka πρ https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M6
M7 Pál Patrik Papa https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M7
M8 Süveges Gergő Süvi
M9 Török Bence Bence https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M9
M10 Vígh Soma Simpa https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025M10
T1 Murber Nóra cHili https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025T1
T2 Vidor Nikoletta Nikol https://www.facebook.com/groups/bmegpk2025T2

A NEPTUN rendszer

A hallgatók egyetemi élete során minden ügyintézéssel kapcsolatos esemény egy egységes tanulmányi rendszer, a NEPTUN rendszer köré épül. Itt van lehetősége a hallgatónak beiratkozni, bejelentkezni az adott félévre, tantárgyat vagy vizsgát felvenni stb.

Ahhoz, hogy az egyetemi tanulmányaidat zökkenőmentesen kezdhesd meg, a következő teendőket szükséges előzetesen elintézned:

  • Adóazonosító jel és bankszámla: Az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez fontos, hogy rendelkezz adóazonosító jellel, valamint bankszámlával!
  • Belépés a NEPTUN rendszerbe: A NEPTUN rendszer végig fog kísérni tanulmányaid során. A NEPTUN rendszerbe a felvételi határozatban szereplő Neptun kóddal tudsz belépni, a jelszó pedig „NeÉÉÉÉHHNN”, ahol az „Ne” után a születési dátumodat kell írnod.  
      • Példa: “Ne20000930” a jelszó egy 2000. szeptember 30-án született hallgató esetén.
      • Az első belépéskor változtasd meg a jelszavadat és jól jegyezd meg! (A tanulmányaid során nagyon sokszor lesz szükséged rá.)
      • Ha elfelejtetted a jelszavad, úgy a Központi Tanulmányi Hivatal (KTH) munkatársainál igényelhetsz újat. 
  • Adatok ellenőrzése: A Neptun rendszerbe lépés után feltétlenül ellenőrizd az adataidat a “Saját adatok” / “Személyes adatok” menüpontban. 
      • A hiányzó adatokat (pl.: TAJ szám, adóazonosító jel, bankszámlaszám, hivatalos email cím, igazolvány szám, stb.)  töltsd ki.
      • A NEPTUN rendszer a megadott adatok alapján fogja majd generálni a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat. (Előfordulhat, hogy az adatok a módosítás után csak rövid idő elteltével frissülnek)
  • Bejelentkezés: Minden hallgató köteles nyilatkozni minden félév elején, hogy az adott félévet aktív vagy passzív státusszal szeretné megkezdeni. A bejelentkezést a NEPTUN rendszerben az “Ügyintézés”/ “Beiratkozás/Bejelentkezés” felületen, az adott félév kiválasztását követően a “+” gombra kattintva a “Bejelentkezés” opcióval lehet megtenni. 

Fontos, hogy a kezdeti teendők elintézése feltétele a beiratkozásnak, enélkül a beiratkozás nem végezhető el! A beiratkozásra minden félévben a regisztrációs héten van lehetőség, ekkor létesítesz hallgatói jogviszonyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.

BME címtár és eduID bejelentkezés

A távolléti oktatás során különösen fontossá vált az Office 365 csomag, amely az Egyetemisták számára díjmentesen hozzáférhető. A programok telepítéséhez szükséges lesz címtáras azonosítóra és eduID bejelentkezésre. Az Office 365 csomag a következő fontosabb programokat tartalmazza:

  1. Microsoft Word
  2. Microsoft Excel
  3. Microsoft PowerPoint
  4. Microsoft Teams

 A program telepítéséhez szükséges pontos információkat ezen a linken találhatod meg.

 

A beiratkozásra minden félévben a regisztrációs héten van lehetőség, ekkor létesítesz hallgatói jogviszonyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. A beiratkozás előtt mindenképp végezd el a kezdeti teendőket!

A beiratkozás menete

A 2020/21-es tanév őszi félévétől kezdődően a beiratkozás nagyrészt online formában, a NEPTUN rendszeren keresztül történik. A beiratkozás menete a következő:

  1. A személyes adatok ellenőrzése. A személyes adataidat a NEPTUN rendszerben a “Saját adatok” / “Személyes adatok” felületen érheted el. Amennyiben nem adtad még meg a TAJ számodat és adóazonosító jeledet, úgy ezt az “Adatmódosítás” gombra kattintva pótolhatod.  A bankszámlaszám a “Pénzügyek” / “Beállítások” felületen adható meg.
  2. Bejelentkezés. Amennyiben még nem jelentkeztél be aktív vagy passzív félévre, úgy ezt a NEPTUN rendszerben az “Ügyintézés” / “Beiratkozás, Bejelentkezés” menüpontban teheted meg. 
  3. Beiratkozási lap letöltése. A beiratkozási lap a NEPTUN rendszer “Információ” / “Általános nyomtatványok” menüpontjában tölthető le. A beiratkozási lapon lévő adatokat érdemes ellenőrizni.
  4. Beiratkozási lap hitelesítése. A beiratkozási lapot az EPAPÍR szolgáltatás segítségével szükséges hitelesíteni, a bejelentkezéshez szükséges Digitális Állampolgárság (DÁP) vagy Ügyfélkapu+ megléte.
  5. Beiratkozási kérelem leadása. A beiratkozási folyamat elindításához a NEPTUN rendszerben az “Ügyintézés” /  “Kérvények” menüpontban a 100 Beiratkozási kérelmet szükséges leadni. A kérvényhez csatolni kell a hitelesített beiratkozási lapot.  

Amennyiben nem rendelkezel ügyfélkapuval vagy nem szeretnél élni az elektronikus beiratkozás lehetőségével, úgy számodra biztosít a KTH személyes ügyintézést. Ennek menete a következő: 

  1. Az igény jelzése. A 100 Beiratkozási kérelem leadása során jelezd a személyes beiratkozásra vonatkozó igényedet. A kérvény mellékleteként a kinyomtatott és kézzel aláírt beiratkozási lap szkennelt példányát töltsd fel.
  2. Személyes megjelenés. A kérvény leadását követően a regisztrációs héten a megjelölt beiratkozási időpontban személyesen kell majd bemenned a KTH-ba. A személyes ügyintézéshez a beiratkozási lap aláírt példányát szükséges magaddal vinned kettő példányban.

Személyesen bemutatandó dokumentumok

A kérvény leadását követően a Központi Tanulmányi Hivatal (KTH) munkatársai ellenőrzik a benyújtott kérelmet. Az ellenőrzés után két eset elképzelhető:

  1. Személyes bemutatás szükséges. Ha rendelkezel olyan dokumentummal, ami a felvételi eljárásban figyelembe lett véve, de nem közhiteles, úgy azt a KTH által közölt időpontban személyesen szükséges bemutatnod. A személyes bemutatásra a dokumentum eredeti és egy másolt példányát szükséges magaddal vinned.
  2. Személyes bemutatás NEM szükséges. Amennyiben nem rendelkezel személyesen bemutatandó dokumentummal, úgy nem szükséges személyesen megjelenned a KTH-ban.

A személyesen bemutatandó dokumentumokról a KTH munkatársai a NEPTUN rendszerben keresztül minden esetben értesítenek majd.

A személyes bemutatást a regisztrációs héten egy erre a célra kijelölt időpontban, a Központi Tanulmányi Hivatalban (R épület) kell megtenni.

Finanszírozási forma szerinti különbségek

Attól függően, hogy állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozási formában kezded meg egyetemi tanulmányaidat, különböző feltételeket kell elfogadnod a beiratkozás során.

Állami ösztöndíjas finanszírozási forma

Az állami ösztöndíjas képzésre beiratkozó hallgatók a beiratkozási lap hitelesítésével együtt elfogadják a Hallgatói nyilatkozatot, azaz nyilatkoznak az állami ösztöndíjas képzés törvényben előírt feltételeinek vállalásáról. Ezek a feltételek a következők:

  1. A hallgató köteles hazai munkaviszony keretén belül ledolgozni az állami ösztöndíjas féléveinek megfelelő időtartamot az oklevél megszerzését követően 20 éven belül. 
    • Egy szemeszter 150 ledolgozandó munkanapnak felel meg.
    • Amennyiben a hallgató nem teljesíti ezt a feltételt, úgy köteles a tandíj inflációval megnövelt összegét visszafizetni.
  2. A hallgató köteles a képzés idejének másfélszeresén belül oklevet szerezni.
    • A gépészkari alapképzéseken (BSc) ez 7+4, azaz 11 félévet, míg a gépészkari mesterképzéseken (MSc) 4+2, azaz 6 félévet jelent.
    • Amennyiben  a hallgató nem teljesíti ezt a feltételt vagy oklevél szerzés nélkül szakítja meg a képzését, úgy az elhasznált állami ösztöndíjas féléveivel megegyező időtartamra szóló rövid határidejű munkavállalási kötelezettsége keletkezik. (Amennyiben a hallgató ezt nem teljesíteni, úgy a képzés költségének felét köteles visszafizetni.)
  3. A hallgató az első állami ösztöndíjas féléve után megszakíthatja a képzését anélkül, hogy munkaviszony fenntartási vagy visszatérítési kötelezettsége keletkezne.
Önköltséges finanszírozási forma

Az önköltséges finanszírozású képzésre beiratkozó hallgatók a beiratkozás során a képzési szerződést fogadják el. Az önköltséges finanszírozási formában beiratkozó hallgatóknak a következő lépéseket kell még megtenniük a beiratkozás során:

  1. Képzési szerződés letöltése. A képzési szerződést a NEPTUN rendszer “Információ” / “Általános nyomtatványok” menüpontban érhető el. A képzési szerződésen lévő adatokat érdemes ellenőrizni.
  2. Képzési szerződés hitelesítése. A képzési szerződést az EPAPÍR szolgáltatás segítségével, vagy a korábban ismertetett személyes ügyintézési módon szükséges hitelesíteni.
  3. Képzési szerződés feltöltése. A képzési szerződést csatolmányként szükséges mellékelni a 100 Beiratkozási kérelemhez.

Pótbeiratkozás

Amennyiben nem adod le a regisztrációs hét végéig a 100 Beiratkozási kérelem kérvényt a korábban kifejtett mellékletekkel, úgy pótbeiratkozáson kell részt venned.

  • A pótbeiratkozás 5.500 Ft különeljárási díj ellenében tehető meg.
  • Határidők:
    • A 2. oktatási hét végéig történő pótbeiratkozás esetén a hallgató az adott félévre aktív és passzív státusszal is bejelentkezhet.
    • A 3. oktatási héttől október/március 14-ig történő pótbeiratkozás esetén a hallgató csak passzív félévre jelentkezhet be.
    • Az október/március 14. utáni időszakban a beiratkozás már nem lehetséges, a hallgatónak újból részt kell vennie a felvételi eljárásban.

Gólyaként a legkönnyebben a megfelelő Facebook csoportokban kaphatod meg a legfrissebb információkat:

Évfolyam
Mechatronikus
Energetikus
Terméktervező
Gépész
Német évfolyam

További közéleti híreket olvashatsz a GHK Kontúr oldalán.
Egyetemi éveid során számos megoldandó feladat vár rád, ezek nagy részéhez nyújt segítséget a GHK. Velünk az alábbi tematikus e-mail címeken tudod felvenni a kapcsolatot:

  • Általános ügyek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Tanulmányi ügyek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Kollégiumi ügyek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Szociális ügyek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nemzetközi ügyek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Személyesen ügyeleti időben a GHK Tömbben tudsz minket elérni, amit a Kármán Tódor Kollégium nyugati végénél a rácsos kapunál találsz.

Telefonon hétköznap 16:00 és 20:00 között az alábbi telefonszámokon kereshetsz minket:

  • Általános ügyek:  +36 30 / 759 4147
  • Szociális, kollégiumi ügyek:  +36 20 / 224 - 4139

Szeretnél egy félévet szervezetten Németországban egy neves egyetemen tanulni? Szeretnél egy családias közösség tagja lenni? Mechatronikai vagy gépészmérnöki képzésre nyertél felvételt? Legalább középfokú német nyelvvizsgával (nyelvtudással) rendelkezel?

Ha igen, akkor Téged is vár a német képzés! 

A jelentkezés határidejét és további információkat a kar honlapján találhattok (a jelentkezést is itt tudjátok leadni).

Ha esetleg nem rendelkezel középfokú német nyelvvizsgával, de úgy érzed, hogy a nyelvtudásod elengedő, akkor vedd fel a kapcsolatot ez ügyben a német nyelvű képzés kari felelősével, Dr. Czmerk Andrással (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésetekre!

Az Egyetemre kerülve első féléves BSc hallgatóként Tanulmányi ösztöndíjban sajnos még nem részesülhetsz, azonban számos más ösztöndíjat megpályázhatsz nálunk:

  • Kari BME ösztöndíj
    A tanulmányaid befejezéséhez szükséges egy középfokú komplex nyelvvizsga. Amennyiben már két középfokú (vagy annál magasabb) fokú nyelvvizsgával rendelkezel és ezek közül az egyiket a jelentkezésedet megelőző félévben tetted le, akkor pályázhatsz a KBME ösztöndíjra, ahol ösztöndíjban részesülsz a sikeres nyelvvizsgáért.
  • Sportösztöndíj
    Karunkon a tanulmányi tevékenységek mellett minden félévben értékeljük a sporteredményeket is. Amennyiben a beiratkozást megelőző félévben bármilyen sporteseményen helyezést értél el, érdemes megpályáznod ezt az ösztöndíjat, hiszen a számos különböző sportversenyen elért eredményt is díjazunk.

A fent említett ösztöndíjak kiírásait és útmutatót a sikeres pályázáshoz a MŰEPER felület Dokumentumok menüpontja alatt találhatjátok. Ezen felül az Ösztöndíj menüpont alatt böngészhettek a korábbi évek eredményei és kiírásai között. 

Amennyiben kérdésed lenne az ösztöndíjakkal kapcsolatban úgy keress minket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címünkön!


Szociális alapú ösztöndíjakról a Szoc menüpont alatt találsz további információkat.

Szociális alapú juttatások már gólyaként is megpályázhatók, különösképpen az a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás ösztöndíj . Az előbbi pályázatnak a szociális pontjait fel lehet használni kollégiumi férőhely jelentkezéshez.

Legfrissebb honlapcikk a témában

Rendszeres szociális ösztöndíj

A Rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot, mint minden más ösztöndíjat is a MŰEPER felületén kell megpályázni, ahol a címtáras (eduID) azonosító és jelszó megadással kell belépni. Amennyiben még nem regisztráltatok, akkor ennek menetéről ezen a linken informálódhattok.

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendjét és pontrendszerét a BME TJSZ 3. számú melléklete tartalmazza, ami itt érhető el. A szabályzatnak megfelelően kell feltölteni minden igazolást és dokumentumot a rendszerbe.

Amennyiben kollégiumi férőhelyhez is fel szeretnétek használni a pályázatot, úgy több dologra is szükséges figyelni. A MŰEPER felületén a pályázatot egy rövidebb határidővel kell leadni, mivel a kollégiumi férőhelyek előbb derülnek ki. Az első leadást követően még lesz lehetőség javítani a pályázatot, így nem kell megijedni ha valamit hiányosan, vagy rosszul töltöttetek fel. A javításokat az elsőévesek számára megadott kollégiumi férőhely hiánypótlási határidőig kell elvégezni, hogy Előbírált, hiánytalan vagy Előbírált, hiányos, kollégiumhoz jó státuszba kerüljön a pályázat. Emellett a kollégiumi jelentkezéskor is jelezni kell a KEFIR felületén, hogy szeretnétek felhasználni a szociális pontjaitokat a bekerüléshez.

A határidőn túl leadott pályázatokat nem tudjuk elfogadni!

Az elektronikusan feltöltött igazolásokat és dokumentumokat az elbírálást követően személyesen is be kell mutatni a GHK irodában. A személyes bemutatáshoz már beköltözéskor hozd magaddal a feltöltött papírokat, hogy időben részt tudj venni ezen. Személyes bemutatásra a MŰEPER felületén kell előzetesen időpontot foglalni az Időpontok fül alatt.

A Rendszeres szociális ösztöndíjat minden félév második hónapjában folyósítják először, és az első két hónapot egyben utalják.

Alaptámogatás

Az Alaptámogatást a Rendszeres szociális ösztöndíjjal egyben szükséges megpályázni. Erre az ösztöndíjra képzési szintenként csak egyszer jogosult a hallgató, az első megkezdett aktív félévben. Elnyeréséhez el kell érni a Rendszeres szociális ösztöndíj minimum ponthatárát és valamelyik rászorultsági csoportba kell tartozni. A rászorultsági csoportokról a TJSZ 3. sz. m. 6. § rendelkezik bővebben. Amennyiben jogosult vagy az ösztöndíjra, úgy ezt is az első kifizetési időpontban fogják folyósítani számodra.

Informatikai segédlet

Laptop vásárlási segédlet

 

Tanulmányi kérdések

A tanulmánnyal kapcsolatos GYIK-et itt érheted el: Tanulmányi GYIK

Kollégiumi kérdések

A kollégiummal kapcsolatos GYIK-et itt érheted el: Koli GYIK

Egyéb kérdések

Diákigazolvány igénylés

Az újdonsült hallgatók számára egy nagyon fontos folyamat a diákigazolvány igénylés, hiszen a diákigazolvány meglétéhez nagyon sok kedvezmény kötődik. Az igazolvány igénylésének menete a következő:

1. NEK adatlap igénylése: A NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) adatlapot a lakhelyed szerinti Okmányirodában vagy bármelyik Kormányablakban meg tudod igényelni. Az adatlap igénylésekor kerül sor az igazolványkép készítésére is.

2. Diákigazolvány igénylése a NEPTUN rendszerben: A diákigazolvány igénylés folyamata a NEPTUN rendszer “Ügyintézés” / “Diákigazolvány” menüpontjában az “Új felvétel” gombra kattintva indítható el. A felugró ablakban megjelenő mezőket szükséges kitöltened a megfelelő adatokkal:

1. A NEK azonosító a NEK adatlapon található meg.
2. Az igénylés típusát állítsd a neked megfelelő opcióra. (Amennyiben most igényelsz először felsőoktatásbeli diákigazolványt, úgy az “Első igénylés” opciót kell választani.)
3. A lakcím hozzáadását a “Saját adatok” / “Elérhetőségek” menüpont “Címek” fülén végezheted el.

3. Igénylés ellenőrzése: Sikeresen leadott igénylés esetén, az igénylésed meg fog jelenni a menü alján található táblázatban. Ha ez megtörtént, akkor elindult az igénylésed és csak várnod kell, míg az igazolványod megérkezik. 

4. Diákigazolvány átvétele: A diákigazolványodat majd a Központi Tanulmányi Hivatalban (KTH) tudod átvenni, miután megérkezett. Az átvétel idejéről és menetéről a KTH munkatársai fognak majd tájékoztatni a NEPTUN rendszeren keresztül. A KTH az “R” épület földszintjén található.

Ha bármi egyéb kérdésed volna a diákigazolvány igénylésének menetével kapcsolatban, úgy ezen a linken találhatsz bővebb információt róla.

Ideiglenes diákigazolvány igénylés

A diákigazolványok elkészítése és megküldése több időt is igénybe vehet, így amennyiben szükséges, tudsz igényelni ideiglenes igazolást. Ennek a menete a következő:

  1. NEPTUN kérelem leadása: Az ideiglenes igazolás igényléséhez a NEPTUN rendszerben, az “Ügyintézés” /  “Kérvények” menüpontban a 066 Diákigazolvány igazolás kérése c. kérvényt kell leadnod. A kérelem leadása során a képzés kódját neked kell megadnod. Ezt a “Tanulmányok” / “Képzés adatok” menüpontban találhatod meg.
  2. Igazolás letöltése: A kérelem feldolgozását követően az igazolást letölthető, elektronikusan hitelesített formában kapod meg. Az igazolást az “Ügyintézés” /  “Kérvények” menüpont “Leadott kérvények” fülén, a megfelelő kérelem “+” gombjára kattintva tudod letölteni.

Az így igényelhető ideiglenes diákigazolvány igazolás a rendes diákigazolvány kiadásáig minden tekintetben helyettesíti azt.

Tantárgyfelvétel előtti teendők

A tantárgyfelvétel mindenki számára a NEPTUN rendszeren keresztül történik. A tantárgyfelvétel előtt mindenképp el szükséges végezni az úgynevezett kezdeti teendőket, amelyeket az alábbi linken keresztül találhatsz meg.

Kezdeti teendők

Tantárgyfelvétel menete

A gólyák számára a tantárgyfelvételre a Regisztrációs heti programok keretein belül, a tankörvezetők által vezetett formában kerül sor. A közös tantárgyfelvétel általában az Egyetem “R” épületében, a számítógépes termekben szokott megrendezésre kerülni, azonban van lehetőség arra is, hogy saját számítógépet hozzatok.

A közös tantárgyfelvétel előtt semmiképpen nem ajánljuk a tantárgyak előzetes felvételét!

A közös tantárgyfelvétel előnye, hogy a tankörtársaiddal együtt tudsz bejárni a tanórákra, ami által:

  • egyrészt egy szorosabb kapcsolat alakulhat ki közöttetek;
  • másrészt pedig tudjátok segíteni egymást bármiben a félév során.


Fontos még egyszer kiemelni, hogy tantárgyakat csak akkor tudsz felvenni, ha korábban elvégezted a kezdeti teendőket és bejelentkeztél aktív félévre a NEPTUN rendszeren keresztül.

               kontur logo

Elérhetőségeink

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gépészkari Hallgatói Képviselet

Cím:
1111 Budapest, Irinyi József utca 1-17.

Telefon (hétköznap 16:00 - 20:00):
Általános ügyek:
+36 30 / 759 4147

Szociális, kollégiumi ügyek:
+36 20 / 224 - 4139

Ügyelet

Vizsgaidőszakban

Kedd

17:00-18:00

Szerda

18:00-19:00

Szorgalmi őszakban

Hétfő

18:00-19:00

Kedd

19:00-20:00

Szerda

18:00-19:00

Csütörtök

16:00-17:00

Kapcsolat

Általános ügyek
info@ghk.bme.hu

Tanulmányi ügyek
tanulmanyi@ghk.bme.hu

Kollégiumi ügyek
kollegium@ghk.bme.hu

Szociális ügyek
szoc@ghk.bme.hu

Ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyek
osztondij@ghk.bme.hu

Nemzetközi ügyek
international@ghk.bme.hu