A gólyatáborban egy-egy tankörben jellemzően 15-18 gólya van, ami a regisztrációs hét elejére kibővül 25-30 főre. A tankörvezető feladata, hogy a gólyatáborban és később az őszi félév folyamán a tankörfoglalkozásokon átadja az egyetemi élet első lépéseihez szükséges tudást, és segítse az újdonsült hallgatókat a beilleszkedésben. Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy a tankörfoglalkozások egy részét az órarendbe beillesztve, az Egyetempolgári ismeretek a Gépészmérnöki Karon című tárgy keretein belül tartja a tankörvezető.
A tankörvezetői pályázatot a GHK a tavaszi félév előtt írja ki, ekkor várjuk a tanulmányi követelményeknek eleget tévők jelentkezését. Ezután a jelöltek a félév folyamán egy intenzív felkészítő képzésen vesznek részt, ahol a hallgatói képviselők előadásában megismerkednek az Egyetem felépítésével, valamint a fontos szabályzatokkal különböző témakörökben (tanulmányok/oktatás, kollégium, szociális pályázatok, ösztöndíjak, stb.). Ezzel párhuzamosan összeszoknak a csapat többi tagjával, valamint különböző kooperatív jellegű feladatokon keresztül fejlesztik az előadásmódjukat, és megtanulnak csapatban dolgozni.
A képzés lezárásaként a résztvevők számot adnak a tudásukról egy összegző zárthelyi dolgozat formájában, valamint egy személyes meghallgatás alkalmával. Utóbbiak, és a félév során nyújtott aktivitásuk alapján választja ki a GHK azokat, akik részt vesznek végül a gólyatábor szervezésében.
A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy a kiválasztott tankörvezetők összeszokott csapatként hatékonyan tudnak segíteni a gólyáknak, mindemellett értékes tapasztalatokkal is gazdagodnak.

Agócs Norbert
Norbi
Tankörvezetők vezetője

Kovács Barnabás
Bárni
E1 tankör

Pózmán Réka
Pózi
E2 tankör

Szilágyi Balázs Döme
Döme
E3 tankör

Bayer Levente
Bájer
G1 tankör

Belső Mátyás
Cula
G2 tankör

Bolyós Roland Márk
Bolyszli
G3 tankör

Farkas Eszter Viktória
Loki
G4 tankör

Ládi Marcell
Lada
G5 tankör

Mészáros Hanna
Nana
G6 tankör

Román Bálint Dániel
Bubu
G7 tankör

Szuhai Beáta Barbara
Ken
G8 tankör

Tóth Lujza Luca
Luccc
G10 tankör

Vatai Dávid
Vata
G10 tankör

Zsidei Kristóf Levente
Zsidi
G11 tankör

Barna Márton Gyula
Tarzan
M1 tankör

Frankó Dániel
Frankó
M2 tankör

Kiss Benedek József
Trakesz
M3 tankör

Mohamed Számi
Számi
M4 tankör

Oleár Zalán
Zé
M5 tankör

Rozinka Ádám
Rosé
M6 tankör

Tóth Boglárka
Loot
M7 tankör

Girhiny Róza Júlia
Ró
T1 tankör

Bitó Liliána
Bitó
T2 tankör

Illyés Dóra Viktória
Gyula
T3 tankör
A tankörvezetők betűrendben
Barna Márton Gyula
Bayer Levente
Belső Mátyás
Bitó Liliána
Bolyós Roland Márk
Farkas Eszter Viktória
Frankó Dániel
Girhiny Róza Júlia
Illyés Dóra Viktória
Kiss Benedek József
Kovács Barnabás
Ládi Marcell
Mészáros Hanna
Mohamed Számi
Mészáros Hanna
Pózmán Réka Alexandra
Román Bálint Dániel
Rozinka Ádám
Szilágyi Balázs Döme
Szuhai Beáta Barbara
Tóth Boglárka
Tóth Lujza Luca
Vatai Dávid
Zsidei Kristóf Levente