Képviselet 47
Beszámolók 165
Emlékeztetők 14
Hírek 33
Választás 51
Tisztújítás - 2024
A GHK előző éves munkája
A GHK tagjainak előző éves munkáját a tagok havi beszámolóiban találhatod meg:
Beszámolók
Jelöltek
A jelöltek névsorát és bemutatkozását a jelentkezési időszak lezárulta után itt tekintheted majd meg.
A Tisztújítással kapcsolatos tudnivalók
A 2024. évi rendes Tisztújítással kapcsolatos információkat itt találhatod.
Ne feledd, hogy a Fórumon való részvételért közösségi pontban részesülsz.
Gondold át, kikre adod le a voksod!
HK Zh eredmények 5
Hallgatói képviseleti zárthelyi
A „HK ZH” egy olyan, három részből álló zárthelyi dolgozat, amelyet a nyolc kar hallgatói képviselői írnak meg minden tanévben. A zárthelyi dolgozatot az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) szervezi a Kari Hallgatói Képviseletek (KHK) számára, így a zárthelyi megírása kötelező minden mandátummal rendelkező képviselő és tanácskozási jogú tag számára.
A HK ZH 3 részre bontható melyek a következők:
- Általános rész (kezdő, illetve haladó)
- Specifikus rész (alap, illetve referensi)
- Oktatás tématerület
- Pályázat tématerület
- Szociális tématerület
- Kollégiumi tématerület
- Gazdaság tématerület
- Vezetői tématerület
- Csoportmunka
1. Általános rész
Az általános részben 2 különböző nehézség különböztethető meg, az egyik a kezdő, míg a másik a haladó kategória.
Kik írnak haladó általános részt?
A haladó kategóriát a KHK elnökök, alelnökök, elnökhelyettesek, EHK-delegáltak, és az összesen legalább 2 éves időtartamban mandátummal (szavazati joggal) rendelkező képviselők alkotják.
Kik írnak kezdő általános részt?
Mindenki, aki számára még nincs előírva a haladó szintű általános rész megírása.
A számonkért szabályzati lista a cikk végén található kategóriákra és részekre bontva.
2. Specifikus rész
A specifikus rész az általános részhez hasonló módon alap és referesi szintre bontható.
Kik írnak referensi specifikus részt?
Minden KHK adott területi referense, így itt tématerületenként legfeljebb 8 személy írja meg azt a nehézségi szintű zárthelyi dolgozatot.
Kik írnak alapszintű specifikus részt?
Mindenki, aki az adott tématerület után érdeklődik, azonban egyet minden képviselőnek választania kell. Továbbá az alapszintű specifikus részt az adott tématerületből a területi referensek is megírják, az Ő eredményüket külön, a referensi résszel együtt vizsgálják utat adva ezzel az érdeklődőknek a helyezés eléréséhez.
Külön csoportot alkottak a KHK elnökök és az EHK-delegáltak, akiknek vezetői szintű HK ZH-t kellett írniuk (kivételt képezhet ez alól, amikor az érintett képviselő egyben referensi pozícióba is van). A vezetői szintű zárthelyi dolgozat az összes tématerület ismeretét követeli meg
A számonkért szabályzati lista a cikk végén található tématerületekre bontva.
3. Csoportmunka
A csoportmunka során együtt kell dolgozni a Kari Hallfatói Képviseletnek a feladatok megoldása során. A feladatok a mindennapi tevékenységeihez kapcsolódóak, mint például hallgatói levelek megválaszolása, szociális pályázat elbírálása, egy nyári tábor gazdasági megszervezése, vagy akár a kollégiumi férőhely osztás azonban itt bármilyen egyéb feladat is előkerülhet. A feladatok kiosztása után a rendelkezésünkre álló idő alatt a legjobb tudásunk szerint kellett elvégezni a feladatokat, megoldani a felmerülő problémákat valamint vezényelni a Képviseletet a precíz és gyors feladatmegoldás érdekében.
Szabályzati lista
A szabályzati listát minden évben az EHK által felállított Összeállító Bizottság határozza meg, így bármelyik évben változhat, illetve a korábbi években sem volt tökéletesen ugyanaz a szabályzati lista tartalma. Ennek okán a cikkben általános érvényűen soroljuk fel a korábbi évek tapasztalatai alapján 2024-es évre vonatkozóan a szabályzati listát a teljesség igénye nélkül.
Általános: Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ), Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ), HÖK alapszabály (HÖK ASZ), BME Szervezeti és Működési Rend (SZMR), BME Felvételi Követelmények 2024, 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról (Nftv.), Celebek és Általános Ismeretek.
Specifikus rész
- Oktatás: Az oktatási résznél nagyobb szerepet kap a TVSZ, a TJSZ 2. számú melléklete, az Nftv. és a BME felvételi követelményei. Továbbá kiegészül bizonyos Rektori és Kancellári közös Utasítással (RKKU), mint például a 6/2023 RKKU A Testnevelés kurzusainak meghirdetéséről, 9/2019 RKKU Fizetési kedvezmény, 17/2009 RKKU Nyelvoktatás. A referensi részben előkerül a 9/2018 RKKU OHV ügyrend, a BME Felvételi Szabályzat és a korábban már említett szabályzatok áthatóbb módon.
- Pályázat: A pályázati résznél nagyobb szerepet kap a TJSZ, a TVSZ jogorvoslatokra vonatkozó részei és az Nftv. Kiegészülve a referensi részben számonkért teljes TJSZ-el, a dokumentáció készítésre és pályázatok kiírására vonatkozó szabályokkal. Továbbá itt számonkérésre kerül a MŰEPER rendszerének átható kezelői ismerete is.
- Szociális: A terület számára a TJSZ 3. számú melléklete és a szabályzat törzsszövege a fő témakör, kiegészülve a TVSZ jogorvoslatokra vonatkozó részeivel, a 9/2019 RKKU Fizetési kedvezménnyel és a HÖK ASZ 6. mellékletével. A referensi részben további elvárt tudás az ESZB ügyrendje, a bírálói vizsga lebonyolítása kapcsán készült dokumentumok és a 51/2007 Korm. rendelet is
- Kollégiumi: A területen olyan szabályok kerülnek számonkérésre, mint például a Koli KU - 14/2023. számú kancellári utasítás, a KFSZ - 6/2023. (XII. 11.) igazgatói utasítás vagy a KFP - 7/2023. (XII. 11.) igazgatói utasítás. Ide tartozik még a TVSZ jogorvoslatokra vonatkozó részei is, valamint a TJSZ áthatóbb ismerete. A referensi tész továbbá kiegészül a Kollégiumi Bentlakási Megállapodás átható ismeretével illetve a vezetőmentorok és mentorok pályázati kiírásával a KEFIR átható kezelői ismeretei mellett.
- Gazdaság: A gazdasági területen a Támogatási Rend, a MŰHAL működésének és a rendezvényigénylők működésének átható ismeretére van szükség a nyomtatási igénylések folyamatának ismerete mellett. A referensi rész kiegészül továbbá MŰHASZ felé és részéről támasztott ügymenetek valamint az NKOH útmutató rendezvényszervezéshez átható ismeretével.
Vezetői: A vezetői specifikus résznél található a legbővebb számonkért szabályzat ismereti lista a választható részek közül. A vezetői részben közel minden eddig említett szabályzat ismerete szükséges kiegészülve a teljes Hallgatói és Doktorandusz Alapszabállyal, az SZMR és az egyetem szervezeti felépítésének átható ismeretével.
A HK ZH-n elért összesített és egyéni helyezéseket a GHK a szívügyeként éli meg, hiszen a magabiztos szabályzatismeret kiváló alapot nyújt a fenntartható és eredményes hallgatói érdekképviselethez. Az itt található linken keresztül megtekinthető, hogy a korábbi évek során milyen helyezéseket értek el a GHK egyes képviselői!
Ösztöndíj 52
Tanulmányi ösztöndíj 31
Új Tanulmányi ösztöndíj
A tanulmányi ösztöndíj osztása, az általatok megszavazott rendszer alapján, a 2024/25 őszi félévétől megváltozik. Ez azt jelenti, hogy a 2024/25. őszi félévben szerzett KKI-ra, a 2024/25 tavaszi félévben már új rendszer szerint fogsz ösztöndíjat kapni. Lássuk, hogyan!
Tanulmányi ösztöndíj eredmény - 2024/25/2 - VÁLTOZOTT
Alapképzések
Hallgatók csoportosítása
Az ösztöndíj összege függ attól, hogy hány kreditet veszel fel a félév során, milyen szakon tanulsz és milyen KKI-d lesz. A HHCS-k (homogén hallgatói csoport) úgy kerülnek kialakításra, hogy fogjuk az összes hallgatót, először csoportosítjuk őket felvett kredit alapján (27 és kevesebb, 28, 29, … 38 és több), aztán mindegyik csoporton belül alcsoportokat hozunk létre a szakok (Energetika, Mechatronika, Gépész, Terméktervező) alapján. Így minden hallgató a következő csoportok egyikébe lesz sorolva: táblázat
Összeg meghatározása
Az adott KKI-ra járó összegeket a felvett kreditek alapján kialakított csoportonként határozzuk meg, tehát adott KKI-ra ugyanakkora ösztöndíj jár képzéstől függetlenül, feltéve, ha eléri a képzésenként meghatározott minimum KKI-t.
Maximum összeghez tartozó KKI: ha minimum 27 kredited van, mindig abban az esetben jár, ha minden tárgyból 5-öst szerzel. A maximum összeg minden csoport esetében azonos.
A minimum összeghez tartozó KKI-t minden esetben a részesülési arányból számítjuk.
Példa
Ádám Mechatronika képzésre jár. 2024/25. őszi félévben 33 kreditet vett fel, ebből 30 kredit 5-ös, 3 kredit 4-es lett, KKI-ja 5,4. Ekkor ő a 33 kreditet felvett, Mechatronikai mérnök hallgatók csoportjába kerül. Maximum ösztöndíjat nem kaphat, mert annak az ebben a csoportban az 5,5-s KKI-ra járna.
Mikor jársz jól?
Akkor jársz a legjobban, ha minimum 27 kreditet veszel fel, és minden tárgyadat 5-re teljesíted.
Mesterképzések
Hallgatók csoportosítása
Az ösztöndíjad összege függ attól, hogy hány kreditet veszel fel a félév során és milyen KKI-d lesz. A HHCS-k (homogén hallgatói csoport) úgy kerülnek kialakításra, hogy fogjuk az összes hallgatót, majd csoportosítjuk őket felvett kredit alapján (27 és kevesebb, 28, 29, … 38 és több). Így minden hallgató a következő csoportok egyikébe lesz sorolva:
Összeg meghatározása
Az adott KKI-ra járó összegeket a felvett kreditek alapján kialakított csoportonként határozzuk meg, tehát adott KKI-ra ugyanakkora ösztöndíj jár képzéstől függetlenül, feltéve, ha eléri a képzésenként meghatározott minimum KKI-t.
Maximum összeghez tartozó KKI: ha minimum 27 kredited van, mindig abban az esetben jár, ha minden tárgyból 5-öst szerzel. A maximum összeg minden csoport esetében azonos.
Minimum összeghez tartozó KKI: ezt minden esetben a részesülési arányból számítjuk.
Példa
Éva Gépészmérnök képzésre jár. 2024/25. őszi félévben 33 kreditet vett fel, ebből 30 kredit 5-ös, 3 kredit 4-es lett, KKI-ja 5,4. Ekkor ő a 33 kreditet felvett hallgatók csoportjába kerül. Maximum ösztöndíjat nem kaphat, mert annak az ebben a csoportban az 5,5-s KKI-ra járna.
Mikor jársz jól?
Akkor jársz a legjobban, ha minimum 27 kreditet veszel fel, és minden tárgyadat 5-re teljesíted.
Első féléves (gólya) hallgatók
Tanulmányi ösztöndíjban sem az alapképzésen, sem a mesterképzésen tanuló, első féléves hallgatók nem részesülhetnek.
Az új tanulmányi ösztöndíj osztási rendszerről szóló határozatot is megtaláljátok itt:
Határozat a tanulmányi ösztöndíjról
GHK ösztöndíj 1
A GHK ösztöndíj 2020/21. tanévre szóló pályázati kiírását itt tekinthetitek meg.
GHK ösztöndíj
GHK közéleti ösztöndíj 10
A GHK közéleti ösztöndíj 2020/21. tanévre szóló pályázati kiírását itt tekinthetitek meg.
GHK közéleti ösztöndí kiírása
Kollégium 86
Kollégiumi felvételi 36
Felvételi eljárás menete, pontszámítás felsőbbéveseknek
A Gépészmérnöki karon egy több lépcsős kollégiumi felvételi eljárás során részesülhetsz kollégiumi férőhelyben. Ennek a lényege, hogy több szempontrendszer szerint is megvizsgálásra kerül a pályázatod, ezáltal lehetőséget biztosítva, hogy többféleképpen is részesülhess férőhelyben.
Az első lépcső minden esetben a tanulmányi eredmény vizsgálata. Ez a legutolsó 2 hazai aktív félév átlagát jelenti. Amennyiben az adott képzésén a második aktív félévedet kezded, abban az esetben értelem szerűen csak az első félévének az eredménye fog számítani. Ha a mester képzésedet kezded, vagy annak a második aktív félévét, akkor sem számít bele a BSc-s utolsó félévének az eredménye, hiszen azt egy másik képzésen teljesítetted. Továbbá szintén nem számítanak a külföldön töltött félévek.
A tanulmányi pont számításakor a Korrigált Kreditindex (KKI) értéke van figyelembe véve, mégpedig úgy, hogy a 2 félév átlaga fel van szorozva 20-al, és a skála 100 pontban van maximalizálva. Tanulmányi alapon kerül kiosztásra a férőhelyek 80%-a.
A második lépcső a szociális helyzet vizsgálata. Ennek három fontos feltétele van:
- A KEFIR-ben kitöltött jelentkezési űrlapon nyilatkozol arról, hogy szeretnéd a szociális pontjaidat is felhasználni
- A szoc.sc.bme.hu oldalon érvényes és hiánytalan szociális pályázat benyújtása, az ott kijelölt határidőig
- A szociális pontod eléri az előző félévben meghatározott rendszeres szociális támogatás minimum határát
A harmadik lépcső a közösségi bekerülés. Közösségi pontban a Gépészmérnöki karon működő öntevékeny körök tagjai, valamint a szakmai körök tagjai részesülhetnek. Ennek a figyelembevételéről is külön nyilatkozni kell a jelentkezési űrlap leadásakor.
A negyedeik és egyben az utolsó lépcső, a fenti három keveréke, a Szociális-Tanulmányi-Közösségi (SZTK) kategória. Ebben a kategóriában a fenti lépcsők során megszerzett pontok vannak összegezve (rendre 25-50-25 %-os súlyokkal), majd 3-al elosztva, hogy szintén maximum 100 pontot lehessen elérni. Ez az SZTK pontszám mindenkinek kiszámításra kerül. Amennyiben nem rendelkezel például szociális ponttal, úgy a képletben az a tag nullázódik.
Kollégiumi épületbe sorolás
A Gépészmérnöki Karon a Kármán Tódor Kollégiumban, és a Vásárhelyi Pál Kollégiumban nyerhetsz elhelyezést. Az épületbe soroláskor minden esetben a tanulmányi pontszám a döntő, mindegy, hogy tanulmányi, szociális, közösségi vagy SZTK alapon kaptál elhelyezést. A jelentkezéskor meg kell adni egy preferenciát, hogy melyik legyen a két kollégium közül az elsődleges. Ahhoz, hogy a választott épületbe kerülj felvételre, el kell érni egy tanulmányi ponthatárt. Fontos megjegyezni, hogy akkor is kerülhetsz a VPK-ba, ha azt nem jelölted meg a jelentkezéskor! Az épületek között átjárás nem lehetséges azok számára, akik nem érték el az elsődleges kollégiumba kerülés határát.
Várólista
A várólista az SZTK pontszámok alapján kerül meghatározásra.
Kollégiumi felvételi tájékoztató BSc elsősöknek
Ha BSc első félévedet kezdő hallgató vagy, szociális alapon vagy felvételi pont alapján kaphatsz kollégiumi elhelyezést. A KEFIR rendszerben kell férőhelyre jelentkezni, ahol meg kell adni a felvételi pontot, illetve ott lehet kérni a szociális pontok figyelembe vételét is. A szociális pontok meghatározásához egy külön pályázatot szükséges leadni a szoc.sc.bme.hu oldalon.
KEFIR rendszer
A kollégiumi férőhelypályázás során a legfontosabb dolog, hogy elhelyezében csak az részesülhet, aki a megadott határidőig a KEFIR rendszerben érvényes, véglegesített kollégiumi jelentkezést ad le. Határidőn túli jelentkezést elfogadni nem áll módunkban. Fontos, hogy a KEFIR rendszer küld visszaigazoló emailt a jelentkezés véglegesítéséről, minden esetben! Így amennyiben nem kaptál véglegesítés után ilyen levelet, érdemes még egyszer leellenőrizni a véglegesítést, ugyanis valamiért az mégsem történt meg. A KEFIR rendszerbe a címtáras azonosítóval lehet belépni.
Rendezvény 20
Szponzor 1
Pályázat 114
Szociális 18
Rendszeres szociális ösztöndíj 37
A Rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján egy félévre biztosított, havi kifizetésű ösztöndíj, melyet azok a hallgatók nyerhetnek el, akik:
- az időszakban hiánytalan pályázatot adnak le a MŰEPER felületén keresztül,
- részt vesznek a személyes bemutatáson,
- valamint elérik az ösztöndíjhoz szükséges minimum ponthatárt.
A pályázás során szükséges igazolni a lakhatási körülményeket, a pályázó körülményeit, a háztartásban élők körülményeit, valamint a pályázó és a háztartásban élők lehetséges egészségügyi körülményeit.
A pályázat sikeres benyújtásához a következő források elérhetők:
GMKA 25
A Gépészmérnök-képzésért Alapítvány (a továbbiakban: GMKA) a BME GPK nehéz anyagi körülmények között élő hallgatók részére teljesítmény alapú ösztöndíj pályázatot hirdet minden tanulmányi félév kezdetén.
A pályázat a Gépészmérnöki Kar Dékáni Hivatalában nyújtható be a pályázati felhívásban meghatározott határidőig.
A pályázatokat a GMKA Kuratóriuma által felkért Gépészkari hallgatói képviselet bírálói bizottsággal bírálja el, míg a pályázat eredményéről a GMKA Kuratóriuma által kijelölt személy értesíti és tájékoztatja a pályázót a pályázati felhívásban található határidőig.
Pályázás feltételei:
- A pályázaton részt vehet a GPK bármely teljes idejű alap-, és mesterképzésének aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.
- Szociálisan rászoruló, illetve nehéz anyagi körülmények között élő hallgató.
- A hallgató lezárt, aktív hazai szemeszterenként átlagosan 30 teljesített kredit ponttal rendelkezik.
- A hallgató kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkezik a lezárt hazai aktív félévekben a súlyozott tanulmányi átlag és a korrigált kreditindex alapján.
A pályázaton elnyerhető ösztöndíj:
- A GMKA ösztöndíj egy tanulmányi félév öt hónapos időtartamára adható.
- A GMKA ösztöndíjban legfeljebb négy hallgató részesülhet.
- Az elnyert ösztöndíj megállapított havi összege 70.000 forint.
Gólya 13
Üdvözlünk Titeket a BME Gépészmérnöki Karán!
A Gépészkari Hallgatói Képviselet nevében sok szeretettel üdvözlünk Titeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán!
A következőkben megtalálhatjátok a legfontosabb tudnivalókat az egyetemi pályafutásotok megkezdéséhez. A legfontosabb információkat az egyetemi élettel, tanulmányokkal és a tanév megkezdésével kapcsolatban már összefoglaltuk számotokra. Éljetek ezzel a lehetőséggel!
Az egyetemi életetek megkezdése sok új tudnivalóval és intéznivalóval is jár, ezért kérjük az alább felsoroltakat mindenképp tegyétek meg:
- Olvassátok végig a weblapunk “Gólya” füle alatt található információkat, hiszen itt szinte minden fontos kérdésre megtalálhatjátok a választ. Kísérjétek figyelemmel az oldalt, mivel az infókat folyamatosan frissítjük!
- Lájkoljátok, kövessétek be a Gépészkari Hallgatói Képviselet (vagy röviden: GHK) facebook oldalát, mivel itt sok hasznos és aktuális információt megtalálhattok. A legfontosabb határidőket és hasznos pályázati lehetőséget itt mindig megosztunk. Továbbá itt olvashatják majd a rendszeresen megjelenő Tipp sorozatunkat is, amely segíthet számotokra többek között a tanulmányaitokban és a szociális pályázatotok leadásában.
- Olvassátok gyakran a GHK hivatalos honlapját! A honlapunkon értesülhettek a legtöbb hivatalos információról, mint pl. a kollégiumi férőhely pályázatról, szociális ösztöndíjakról, tanulmányi ösztöndíjakról, és a zárhelyik ütemezéséről is. Ezekről semmiképpen nem érdemes lemaradni!
- Jelentkezzetek az évfolyam és a szak hivatalos facebook csoportjaiba! Ezekben a csoportokban alapvetően csak az évfolyamtársaitok, a tankörvezetőitek és a GHK tagjai vannak benne, így pontos és gyors választ kaphattok a kérdéseitekre. Továbbá itt is megosztunk minden olyan hírt, illetve eseményt, ami Titeket érint. Fontos, hogy a saját nevetekkel jelentkezzetek a csoportba, mivel csak azokat fogunk beengedni a csoportba, akik az adott évfolyam és/vagy szak tagjai.
- Figyeljétek a Tankörvezetőtök jelentkezését! Hamarosan megkeresnek Titeket a Tankörvezetőitek, akiknek az a feladata, hogy végigkalauzoljanak az első egyetemi éveteken. Ők bármikor rendelkezésetekre állnak, ha valamiben elakadnátok a tennivalóitok között, vagy csak szívesen beszélgetnétek egy tapasztaltabb műegyetemistával.
- Gyertek Gólyatáborba, amire a jegyeket megéri mihamarabb megvenni, ugyanis hamar elfogynak! Ha érdekel titeket a Gólyatábor, akkor mindenképp csekkoljátok le a rendezvény hivatalos eseményénél található infókat!
Tudjuk, soknak tűnhet ez a sok információ egyszerre, de ez mind nagyon fontos az egyetemi életetek megkezdéséhez!
Egyetemi éveitekhez sok sikert és kitartást kívánunk!