Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy elindult a 2024/25-ös évre az ERASMUS+ pályázati időszak. A pályázat keretein belül lehetőségetek nyílik egy félévet kint tanulni európai neves egyetemeken.

Minden információt megtaláltok a pályázati kiírásban

A pályázathoz tartozó általános tudnivalókat, az elérhető egyetemek listáját és az egyes országokban elérhető ösztöndíjak mértékét ezen a linken találjátok meg.
A pályázat leadási határideje: 2024. február 4.

Kiírásra került az Erasmus pótpályázat a 2023/2024-es tanév tavaszi félévére, amelyben a hallgatók a főpályázatkor megmaradt helyekre jelentkezhetnek. 
A pótpályázati jelentkezés 2023. augusztus 1-től lesz elérhető a Neptun 064-es kérvényén keresztül. 

Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 8. 23:59

A pályázati felhívás és a maradék helyek listája az NKI honlapján olvasható.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressetek minket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. tematikus címen.

A gépészmérnöki, energetikai mérnöki és a mechatronikai mérnöki alapképzési szakokon egy úgynevezett közbenső választási eljárásban a negyedik félév végén lehetőségetek van több specializáció közül választani. Ennek a mikéntjéről a következőkben olvashattok.

A specializáció választás általános feltételei

Az egyes specializációkra akkor jelentkezhettek, ha

  • eredményesen teljesítettétek a Matematika szigorlatot,
  • legalább 90 teljesített kredittel rendelkeztek és
  • teljesítitek az adott specializációhoz tartozó kritériumokat.

A specializációk bemutatkozásai

A specializációkat gondozó tanszékek szokásosan idén is megtartják a bemutatkozó foglalkozásokat. A bemutatkozás egyes specializációkon eltérő módon kerülhet megszervezésre, így kísérjétek figyelemmel a GPK honlapját.

A specializációválasztás menetrendje

A specializációkra minden esetben a NEPTUN-ban kell jelentkezni. A jelentkezési felületet az Ügyintézés / Modul választás menüpont alatt találjátok. A jelentkezéshez fontos időszakok:

  • Jelentkezési időszak: 2023. június 12. 8:00 – július 14. 20:00 óráig
  • Az eredmények közzététele a kari honlapon: 2023. július 19-ig.
  • Jogorvoslati szakasz: 2023. július 15-31. között

Egyéb tudnivalók

Az egyes specializációk pontszámításáról, illetve kritériumairól a GPK weboldalán tudtok bővebben tájékozódni. A táblázatok pontszámítás oszlopában található jelölések jelentései:

  • HSÁ – Halmozott súlyozott tanulmányi átlag (avagy: Kumulált súlyozott tanulmányi átlag)
  • KTÁ – A specializációhoz szükséges kritériumtantárgyak eredményeinek számtani átlaga

A saját halmozott súlyozott tanulmányi átlagotokat a NEPTUN-ban a tanulmányok / tanulmányi átlagok menüpont alatt meg tudjátok nézni. Itt kumulált súlyozott tanulmányi átlag néven láthatjátok.

Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

A felmerült technikai problémák miatt még leadható a 064-es NEPTUN kérvény az Erasmus jelentkezéshez.

A kérvény február 12. (vasárnap) 23:59-ig elérhető.

Az újranyitott kérvény beadását az alábbiak szerint kérjük a hallgatóktól:

  • NE adja be újra a kérvényt, aki már beadta február 5. előtt, és elégedett a választásával
  • NE adja be újra a kérvényt aki már beadta február 5. előtt, és a megjegyzésbe beírta a legördülő listától eltérő választásait
  • Adja be a 064-es kérvényt február 12-én 23:59-ig, és írja a megjegyzésbe a választásait ha beadta kérvényét február 5 előtt, de kényszerből csak olyan intézményt választott, ami a legördülő listában szerepelt
  • Adja be a 064-es kérvényt február 12-én 23:59-ig, és írja a megjegyzésbe a választásait ha nem adta be a kérvényét február 5 előtt, mert a pótpályázatra várt, hogy kiválaszthassa azt az intézményt amit szeretett volna, de a legördülő listában nem szerepelt

További információ elérhető az alábbi linken:
http://nki.bme.hu/ERASMUS/RESZKEPZES/2023_24

Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzánk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Kiírásra került az ERASMUS+ Európán kívüli tanulmányi részképzésre szóló intézményi belső pályázat a 2023/2024-es tanévre.

Leadási határidő: 2023. február 5. 23:59.

A pályázható egyetemek és a pályázás menete megtalálható a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának honlapján:
https://nki.bme.hu/EU-n%20kivuli%20mobilitas

Pályázati felhívás

Amennyiben bármilyen kérdésetek lenne, keressetek minket a tematikus e-mail címünkön:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A BME más EELISA egyetemekkel együttműködve rendezvénysorozatot szervez, az EELISA Days-t.

Az esemény célja, hogy bemutassa az EELISA közösségeket az Egyetemünkön. A konferencia alatt több kar professzora szolgál praktikus tippekkel és ismertetik az újonnan megalakult közösségek céljait. Továbbá szó lesz a BME nemzetközi kapcsolatépítéséről és a jövőbeli eseményekről, amelyben a hallgatók részt vehetnek.

A konferencia magyar és angol nyelven zajlik, hazai és külföldi hallgatókkal, résztvevőkkel.

Időpont: 2022. november 17. 14:00 - 17:00 

Regisztráció:
https://regisztracio.bme.hu/bme_eelisa_day_20221117 

További információkat a BME honlapján olvashattok:
https://www.bme.hu/.../Uj_szakmai_kozossegek_es...

A KTH honlapján elérhető a 2021/22 tanév végén történő tanulmányi alapon történő önköltséges finanszírozási formára való átsorolások megváltozott feltételei.

A tanulmányi alapú átsorolás feltételei képzési területenként eltérőek. 

A Gépészmérnöki Kar képzései egyaránt a műszaki képzési területhez tartoznak, így a gépészkari hallgatók számára a következő tanulmányi alapú átsorolási feltételek érvényesek:

  • legalább 30 teljesített kredit az utolsó két aktív, hazai félévben, valamint

  • legalább 2.75 súlyozott tanulmányi átlag az utolsó két aktív, hazai félévben.

További információkat az alábbi linkeken olvashattok a témában.

Átsorolásról bővebben

Alapszakok képzési területei

Mesterszakok képzési területei

Elindult a 2022/23-as tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó Erasmus+ tanulmányi ösztöndíj pótpályázat, melynek keretein belül lehetőségetek nyílik a rendes pályázati időszak után szabadon maradt intézményi férőhelyekre jelentkezni. Ha lemaradtál az ERASMUS+ tanulmányi ösztöndíj pályázatról, de szeretnél oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatokat szerezni egy másik európai országban, akkor itt a lehetőség.

A pályázati felhívást és a további információkat megtalálhatjátok az alábbi linken:
http://nki.bme.hu/ERASMUS_RESZKEPZES_POTPALYAZAT

Amennyiben az alábbi linken található egyetemek egyikére jelentkeztek az EELISA program keretein belül az Erasmus ösztöndíjon felül egyszeri plusz támogatást kaptok:
EELISA partner egyetemek
A jelentkezésnél figyeljetek a gépész karhoz rendelt egyetemekre

 

A pályázat leadási határideje: 2022. augusztus 21. 22:00

A pályázathoz támasztott formai követelményekről további információ ezen a linken található.
Kérünk mindenkit, aki szeretne jelentkezni hogy, minél előbb tegye meg.

 

Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Az alapképzési szakok jelenleg hatályos mintatantervei 2016-ban lettek felülvizsgálva és átdolgozva. A Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (Nftv.) szerint a mintatanterveket minden 5. évben felül kell vizsgálni, így a 2021. évben összegyűjtöttük a hallgatók véleményét az alapképzési szakok mintatantervének felülvizsgálatához.

Hallgatói kérdőív

A hallgatói vélemények felméréséhez elkészítettük minden alapszakhoz egy-egy specifikus kérdőívet, amely keretein belül a hallgatók véleményt formálhattak a jelenlegi képzésről, a mintatantervről és a tantárgyakról.

Kérdőív kitöltöttsége

Az kérdőívek a 2017/18. tanév őszi félévben bevezetett tanterv szerint tanuló összes jelenlegi és végzett hallgatónak elküldtük. Az elégedettségi felmérés az anonimitás biztosítása mellett történt a 2021/22. tanév őszi félévében. A célcsoportban lévő 2693 fő érintett alapszakos hallgató közül 1563 fő töltötte ki részben vagy egészben kérdőívet.

A kitöltöttség szakos bontásban:

  • Energetikai mérnöki alapszakon 194 fő;
  • Gépészmérnöki alapszakon 786 fő;
  • Mechatronikai mérnöki alapszakon 406 fő;
  • Ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakon 177 fő töltötte ki.

A végzett hallgatók közül 241 fő, valamint a jelenleg tanuló hallgatók közül 1322 fő, azaz összesen a megkérdezett hallgatók 58%-a töltötte ki a kérdőívet.

Mintatantervek kialakítása

A mintatantervek kialakítására vonatkozó szabályokat az Nftv., a BME Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ), valamint a Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) tartalmazza. Néhány fontosabb előírás alább olvasható:

  • A tantervre vonatkozóan átlag maximum 26 kontaktóra / hét.
  • Legalább 7 féléves képzések esetén az utolsó félévben nem szerepelhet mintatanterv szerint vizsgás tantárgy.
  • A 7 féléves alapképzés mintatanterve összesen 210 kreditpont kell legyen.
  • Egy félévben legfeljebb 4 vizsga és/vagy szigorlat kerülhet előírásra mintatanterv szerint.
  • Természettudományos alapismeretek minimum 35 és maximum 50 kreditpont mértékben kell szerepeljen a mintatantervben.
  • Gazdasági és humán ismeretek minimum 14 és maximum 30 kreditpont mértékben kell szerepeljen a mintatantervben.
  • Szakmai ismeretek minimum 70 maximum 105 kreditpont mértékben kell szerepeljen a mintatantervben.
  • A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték 10 kredit.
  • A szak orientációja gépészmérnöki, mechatronikai mérnöki és energetikai mérnöki alapképzés esetén kiegyensúlyozott kell legyen, ami 40-60 százalékos arányt jelent elméleti és gyakorlati jelleg közt.
  • A szak orientációja az ipari termék- és formatervező alapképzés esetén gyakorlatorientált kell legyen, ami 60-70 százalékos arányt jelent elméleti és gyakorlati jelleg közt.

A hallgatói kérdőív jelentés

A Gépészkari Hallgatói Képviselet tagjai részt vettek a különféle kari bizottságok és Képzési Szakbizottságok ülésein, ahol a kérdőív kiértékelése alapján a hallgatók véleményét és érdekeit képviselték. A hallgatói kérdőívből egy átfogó jelentés készült, amelyet minden Képzési Szakbizottság tárgyalt, így a mintatantervek kialakítása során figyelembevételre került.

Az elkészült hallgatói kérdőívről szóló jelentés az alábbi hivatkozáson keresztül tekinthető meg.

jelentés

Bármilyen kérdés vagy észrevétel esetén továbbra is kereshettek minket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Köszönjük mindenkinek, aki a kérdőív kitöltésével részt vett a mintatanterv-felülvizsgálatban!

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy az EELISA program keretében lehetőségetek nyílik 8 rangos egyetem egyikén tanulni. Ha lemaradtál az ERASMUS+ tanulmányi ösztöndíj pályázatról, de szeretnél oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatokat szerezni egy másik európai országban, akkor itt a lehetőség.

A pályázható intézmények a következő városokban vannak: Pisa, Erlangen, Isztambul, Párizs, Madrid és Bukarest. Az egyetemek listáját megtalálhatjátok az alábbi hivatkozáson keresztül.

https://eelisa.eu/partners/

Mi az EELISA?

(European Engineering Learning Innovation and Science Alliance)

Az EELISA egy 9 európai egyetem közötti szövetség, amelynek célja, hogy a mérnökök sokszínű és nemzetközi közegben képesek legyenek dolgozni. A program távlati célja a minden uniós tagállamban akkreditált európai mérnöki diploma rendszerének kidolgozása.

Tudnivalók:

PÁLYÁZAT LEADÁSI HATÁRIDEJE: 2022. MÁJUS 29. 22:00

A pályázás NEPTUN-ban kitöltött kérvénnyel történik. Ehhez az Ügyintézés/Kérvények menüpont alatt a 164-es számú kérelmet szükséges leadni.

Ha valaki már nyert el az ERASMUS+ tanulmányi ösztöndíj pályázat során férőhelyet, akkor nem pályázhat, csak ha visszamondja azt. Az itt meghirdetett helyek az eddigi elnyert helyeken felül értendőek.

A pályázati felhívást és a további információkat megtalálhatjátok az alábbi linken:

http://nki.bme.hu/ERASMUS_PALYAZAT_EELISA...

Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

A gépészmérnöki, energetikai mérnöki és a mechatronikai mérnöki alapképzési szakokon egy úgynevezett közbenső választási eljárásban a negyedik félév végén lehetőségetek van több specializáció közül választani. Ennek a mikéntjéről a következőkben olvashattok.

A specializáció választás általános feltételei

Az egyes specializációkra akkor jelentkezhettek, ha

  • eredményesen teljesítettétek a Matematika szigorlatot,
  • legalább 90 teljesített kredittel rendelkeztek és
  • teljesítitek az adott specializációhoz tartozó kritériumokat.

A specializációk bemutatkozásai

A specializációkat gondozó tanszékek szokásosan idén is megtartják a bemutatkozó foglalkozásokat. A bemutatkozás egyes specializációkon eltérő módon kerülhet megszervezésre, így kísérjétek figyelemmel a GPK honlapját.

A specializációválasztás menetrendje

A specializációkra minden esetben a NEPTUN-ban kell jelentkezni. A jelentkezési felületet az Ügyintézés / Modul választás menüpont alatt találjátok. A jelentkezéshez fontos időszakok:

  • Jelentkezési időszak: 2022. július 1. 8:00 – július 10. 20:00 óráig
  • Az eredmények közzététele a kari honlapon: 2022. július 15-ig.
  • Jogorvoslati szakasz: 2022. július 16-31. között

Egyéb tudnivalók

Az egyes specializációk pontszámításáról, illetve kritériumairól a GPK weboldalán tudtok bővebben tájékozódni. A táblázatok pontszámítás oszlopában található jelölések jelentései:

  • HSÁ – Halmozott súlyozott tanulmányi átlag (avagy: Kumulált súlyozott tanulmányi átlag)
  • KTÁ – A specializációhoz szükséges kritériumtantárgyak eredményeinek számtani átlaga

A saját halmozott súlyozott tanulmányi átlagotokat a NEPTUN-ban a tanulmányok / tanulmányi átlagok menüpont alatt meg tudjátok nézni. Itt kumulált súlyozott tanulmányi átlag néven láthatjátok.

Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

További cikkeink...

Alkategóriák

               kontur logo