A Rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján egy félévre biztosított, havi kifizetésű ösztöndíj, melyet azok a hallgatók nyerhetnek el, akik:

  • az időszakban hiánytalan pályázatot adnak le a MŰEPER felületén keresztül, 
  • részt vesznek a személyes bemutatáson, 
  • valamint elérik az ösztöndíjhoz szükséges minimum ponthatárt.

A pályázás során szükséges igazolni a lakhatási körülményeket, a pályázó körülményeit, a háztartásban élők körülményeit, valamint a pályázó és a háztartásban élők lehetséges egészségügyi körülményeit.

A pályázat sikeres benyújtásához a következő források elérhetők:

Egyetemi Szociális Bizottság

MŰEPER

 

Kiírásra kerültek a Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok a 2021/22. tanév tavaszi félévére vonatkozóan. A kiírásokat, beszerzendő igazolásokat, valamint a szükséges segédanyagokat és határidőket megtaláljátok a mueper.bme.hu oldalon vagy az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján.


Határidők:

  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igényléséhez elektronikus leadási határidő: 2022. január 18. 23:59
  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő: 2022. január 25. 23:59
  • Pályázat elektronikus leadásának és a kapcsolódó igazolások feltöltésének határideje: 2022. február 8. 23:59
  • Pályázat elektronikus hiánypótlási határideje: 2022. február 14. 23:59
  • Személyes bemutatási időszak: 2022. február 2. és február 16. között  

Pályázni a MŰEPER rendszeren keresztül van lehetőségetek, a szükséges igazolásokat szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni.

Bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

A Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámpgatás pályázat csak akkor érvényes ha a MŰEPER-be feltöltött dokumentumok személyes bemutatáson is elfogadásra kerülnek, ha valaki nem jelenik meg az időszak alatt személyes bemutatáson, nem részesülhet szociális alapon kollégiumi férőhelyben, sem pedig Szociális ösztöndíjban. A személyes bemutatási időpontokra az Időpontok fül alatt van lehetőségetek jelentkezni a MŰEPER-ben.

Személyes bemutatásra szeptember 8. és 22. között tudtok jelentkezni az alábbi időpontokban:

2021. szeptember 8. (szerda):

  • 16:00-21:00

2021. szeptember 9. (csütörtök):

  • 17:00-21:00

2021. szeptember 10. (péntek):

  • 11:00-15:00
  • 17:00-21:00

2021. szeptember 11. (szombat):

  • 10:00-14:00
  • 17:00-21:00

2021. szeptember 12. (vasárnap):

  • 10:00-14:00
  • 16:00-20:00

2021. szeptember 13. (hétfő):

  • 20:00-20:20

2021. szeptember 14. (kedd):

  • 16:00-20:00

2021. szeptember 15. (szerda):

  • 18:00-21:00

2021. szeptember 16. (csütörtök):

  • 16:00-20:00

2021. szeptember 17. (péntek):

  • 10:00-14:00
  • 17:00-21:00

2021.szeptember 18. (szombat):

  • 10:00-14:00
  • 17:00-21:00

2021. szeptember 19. (vasárnap):

  • 10:00-14:00
  • 16:00-20:00

2021. szeptember 20. (hétfő):

  • 14:00-16:00
  • 20:00-22:00

2021. szeptember 21. (kedd):

  • 16:00-20:00

2021 szeptember 22. (szerda):

  • 17:00-22:00

 A bemutatás helyszíne a HK tömb.

 A pályázatok jelenleg is előbírálás alatt vannak, kérünk titeket, hogy folyamatosan figyeljétek a rendszert.
Kérünk mindenkit, hogy akinek "Előbírált, hiánytalan" a státusza minél hamarabb mutassa be személyesen is a pályázatát, az utolsó napok zsúfoltságát ezzel elkerülve.

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázat idén csak később tud elindulni. A pályázási időszak és az ehhez tartozó határidők a későbbi induláshoz lesz igazítva úgy, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a pályázat leadásához, illetve az esetleges hiánypótláshoz.
 
Az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján már elérhető a beszerzendő igazolások listája, kérünk Titeket, hogy kezdjétek el a dokumentumok beszerzését, ugyanis egyes igazolások beszerzése időigényes lehet!
 
A pályázathoz tartozó módosult határidők itt érhetőek el.

A 2021/2022. tanév őszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok még nem kerülhettek kiírásra, ugyanis az előkészítési folyamatok még zajlanak az Egyetemen. A pályázatok előkészítése során idén számos nagyobb változtatás került bevezetésre a szociális pályázatokkal kapcsolatban, ezért szeretnénk kérni benneteket, hogy figyelmesen és alaposan olvassátok végig az Igazoláslista rátok volatkozó pontjait.

Elfogadásra került a pályázathoz tartozó pontrendszer és Igazoláslista, amelyet az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján érhettek el. Ez alapján már el tudjátok kezdeni az igazolások beszerzését és szeretnénk is buzdítani titeket ennek az elkezdésére, ugyanis egyes igazolások beszerzése időigényes lehet.

A pontrendszert és Igazoláslistát a 2021/2022. tanév őszi félévére vonatkozóan az erre vonatkozó Kancellári Utasítás 1. számú melléklete tartalmazza, a TJSZ 3. számú melléklete tartalmazza a pályázathoz tartozó eljárásrendet.

Amint a pályázati rendszer elérhető lesz és a pályázatok leadhatóak lesznek, értesíteni fogunk titeket a közösség platformjainkon, addig is türelmeteket kérjük.
Megértéseteket köszönjük!

Kiírásra kerültek a Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok a 2020/21. tanév tavaszi félévére vonatkozóan.
A kiírásokat, beszerzendő igazolásokat valamint a szükséges segédanyagokat megtaláljátok az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján.
A pályázataitokat az előző félévektő eltérően, ebben a félévben a Neptun rendszerben tudjátok leadni, az Ügyintézés fül alatt, a Kérvények menüpontban eléritek a 907 Rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás néven, a szükséges igazolásokat kérvény mellékletként szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni.

Határidők:

  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igénylés leadási határidő: 2021. január 27. 23:59
  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igényléséhez hiánypótlási határidő: 2021. február 1. 23:59
  • Pályázat elektronikus leadása és a kapcsolódó igazolások feltöltése: 2021. február 11. 23:59
  • Pályázat hiánypótlási határideje: 2021. február 15. 23:59

Továbbá, szeretnénk felhívni a figyelmeteket pár fontos változásra:

  • Jövedelemszámításkor rendszeres jövedelem esetén az utolsó 3 hónap (2020. október 1. - december 31.) leigazolása szükséges
  • Jövedelemszámításkor a nem rendszeres jövedelem esetén az utolsó 1 év (2020. január 1. - december 31.) leigazolása szükséges
  • A korábbi ESZR által generált űrlapok helyett az Egyetemi Szociális Bizottság honlapjának "Pályázatok" füle alatt, a "Dokumentumok" menüpontjában található űrlapok és nyilatkozatok elektronikus kitöltése, majd aláírása és kérvény mellékletként való feltöltése szükséges (vállalkozói adatlap, őstermelői adatlap, elkülönülten adózó jövedelemről szóló nyilatkozat, közüzemi számla hiányáról szóló nyilatkozat).

Bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

 

A 2020/2021. tanév tavaszi féléves a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázat a Neptun rendszeren keresztül lesz elérhető, ugyanis a régi pályázási felületen, az Egységes Szociális Rendszeren nem lesz lehetőségetek pályázni. A pályázási felület változása miatt, a pályázatok előkészítése még folyamatban van.
Az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján hamarosan elérhetővé válnak segédanyagok, amelyek alapján elkezdhető a szükséges igazolások beszerzése.

Amint további információkat tudunk meg ezzel kapcsolatban, értesítünk benneteket a kommunikációs csatornálinkon.

A Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázat csak akkor érvényes ha a személyes bemutatáson elfogadásra kerül, személyes bemutatási időpontra csak "Előbírált, hiánytalan" státusszal lehet jelentkezn az ESZR-ben. A pályázatok jelenleg is előbírálás alatt vannak, kérünk titeket, hogy folyamatosan figyeljétek az ESZR-t.
A bemutatás helyszíne a HK tömb. 
Kérünk mindenkit, hogy akinek "Előbírált, hiánytalan" a státusza minél hamarabb mutassa be személyesen is a pályázatát, az utolsó napok zsúfoltságát ezzel elkerülve.

Személyes bemutatásra a következő időpontokban fogtok tudtok jelentkezni, amint kiírásra kerülnek:

2020. szeptember 1.  (kedd):

  • 10:00-13:00

2020. szeptember 2. (szerda):

  • 10:00-12:00
  • 18:00-20:00

2020. szeptember 3. (csütörtök):

  • 10:00-12:00
  • 18:00-20:00

2020. szeptember 4. (péntek):

  • 12:00-14:00

2020. szeptember 5. (szombat):

  • 10:00-14:00
  • 18:00-20:00

2020. szeptember 6. (vasárnap):

  • 12:00-16:00

2020. szeptember 7. (hétfő):

  • 18:00-22:00

2020. szeptember 8. (kedd):

  • 10:00-12:00
  • 16:00-20:00

2020. szeptember 9. (szerda):

  • 16:00-20:00

2020. szeptember 10. (csütörtök):

  • 16:00-20:00

2020. szeptember 11. (péntek):

  • 16:00-22:00

2020. szeptember 12. (szombat):

  • 10:00-14:00

2020. szeptember 13. (vasárnap):

  • 14:00-22:00

A 2020/21. tanév őszi féléves kollégiumi férőhelypályázatok kiírásra kerültek, ezzel együtt véglegesedett a szociális alapú kollégiumi férőhely igénylés leadási határideje is.

  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igénylés leadási határidő elsőéves valamint felsőéves hallgatóknak: 2020. augusztus 10. 23:59
  • Szociális alapú kollégiumi férőhely igényléséhez hiánypótlási határidő elsőéves valamint felsőéves hallgatóknak: 2020. augusztus 17. 23:59

Amennyiben a pályázatod pontszámát nem szeretnéd felhasználni kollégiumi férőhely igényléséhez a pályázással kapcsolatos határidők az alábbi módon alakulnak:

  • Pályázati adatlap kitöltése és a kapcsolódó igazolások feltöltése: 2020. augusztus 28. 23:59
  • Hiánypótlás: 2020. szeptember 12. 23:59
  • Személyes bemutatási időszak: 2020. szeptember 1. – szeptember 14.

További információkat az ESZR oldalán valamint az ESZB honlapján találtok.

Kiírásra kerültek a Rendszeres Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok a 2020/21. tanév őszi félévére. A kiírásokat, beszerzendő igazolásokat és határidőket megtaláljátok a szoc.sc.bme.hu oldalon vagy az Egyetemi Szociális Bizottság honlapján.
Ha a következő félévben szeretnétek felhasználni kollégiumi férőhely pályázathoz a szociális pontjaitokat, a pályázat leadási határideje felsőéves hallgatók számára: 2020. július 25. 23:59, valamint az ehhez tartozó hiánypótlási határidő: 2020. július 31. 23:59.
Ha bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Az Egyetmi Szociális Bizottság 2020. február 19-i ülésén meghatározta a félévre érvényes Rendszeres szociális ösztöndíj minimum ponthatárt, mely 15 pont, az ehhez tartozó minimum összeg 16 000 forint. A maximum ponthatár 58 pont, melyhez 75 000 forint nagyságú ösztöndíj tartozik. A pontonkénti emelkedés 1372,09 forint.

Az eredmények feltöltésre kerültek az ESZR-be.

Az előzetes eredmény ellen felszólalást benyújtani a Rendszeren keresztül 2020. február 20-23. között lehetséges.

A végleges eredménnyel szemben fellebbezést benyújtani a Hallgatói Jogorvoslati Bizottsághoz a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül lehet a 903-as kérvény segítségével a végleges eredményt követő 15 napon belül.

A Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázat csak akkor érvényes ha a személyes bemutatáson elfogadásra kerül, személyes bemutatási időpontra csak "Előbírált, hiánytalan" státusszal lehet jelentkezn az ESZR-ben. A pályázatok jelenleg is előbírálás alatt vannak, kérünk titeket, hogy folyamatosan figyeljétek az ESZR-t.
A bemutatás helyszíne a HK tömb.

Személyes bemutatásra a következő időpontokban tudtok jelentkezni:

2020. február 3. (hétfő):

  • 18:00-20:00

2020. február 4. (kedd):

  • 10:00-12:00

2020. február 5. (szerda):

  • 14:00-17:00

2020. február 6. (csütörtök):

  • 12:00-16:00

2020. február 8. (szombat):

  • 11:00-15:00

2020. február 9. (vasárnap):

  • 12:00-16:00

2020. február 10. (hétfő):

  • 18:00-22:00

2020.február 11. (kedd):

  • 08:00-10:00
  • 16:00-18:00

2020. február 12. (szerda):

  • 16:00-21:00

2020. február 13. (csütörtök):

  • 16:00-21:00

2020. február 14. (péntek):

  • 14:00-18:00

2020. február 15. (szombat):

  • 10:00-12:00

2020. február 16. (vasárnap):

  • 17:00-22:00

2020. február 17. (hétfő):

  • 12:00-14:00
  • 17:00-22:00

 

További cikkeink...