A 2021/22. tanév őszi félévére kiírt Szintfelelős pótpályázat felhívása alább érhető el.
Szintfelelős pályázat - 2021/22. ősz
A 2021/22. tanév őszi félévére kiírt Szintfelelős pályázat felhívása alább érhető el.
Ecole Centrale de Lille - csereprogram
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy egy csereprogram keretében lehetőségetek nyílik a Lillei egyetem Science and Technology kampuszán elhelyezkedő École Centrale de Lille mérnöki iskolában tanulni.
Az egy szemeszter hosszú program keretében számos választható kurzus áll a hallgatók rendelkezésére, továbbá lehetőségük nyílik francia nyelvi kurzusokon, illetve egy teljes szemesztert lefedő kutatási programban való részvételre is.
Mivel a program keretében az oktatás teljes mértékben angolul zajlik, remek lehetőség franciául nem beszélő hallgatók számára is, hogy egy szemesztert egy neves francia intézményben töltsenek.
A program februártól júliusig tart, mely során a résztvevők 30 ECTS kreditet szerezhetnek.
A jelentkezéshez a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságot kell felkeresnetek elsőként.
A választható kurzusok listáját, a jelentkezés pontos menetét valamint további információkat az alábbi linken érhettek el.
Európán kívüli hallgatói részképzés program
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy meghirdetésre került a 2021/2022-es tanév tavaszi félévére szóló Európán kívüli hallgatói részképzésre vonatkozó pótpályázati felhívás.
Az Európán kívüli hallgatói részképzési lehetőség jellemzően egy szemesztert, esetenként egy tanév időtartamát biztosító lehetőség tandíjmentes tanulmányok folytatására a BME valamely partneregyetemén.
A pótpályázat során csak a 2021/22-es tanév tavaszi félévére van lehetőség pályázni. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a pályázati lehetőség tandíjmentes képzést biztosít, a kiutazáshoz anyagi támogatást nem nyújt.
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 10. 24:00 (CET)
A programról részletesebben az NKI honlapján, illetve a részletes pótpályázati felhívásban olvashattok.
Tanácskozási jogú tagság a GHK-ban - 2020/21. tavasz
A Gépészkari Hallgatói Képviselet pályázatot hirdet tanácskozási jogú tagság betöltésére. A pályázatot és a pályázati adatlapot az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre várjuk, TANACSKOZASIJOGUTAG_NÉV tárggyal.
További részleteket a Pályázati felhívásban találtok.
Jelentkezési határidő: 2021. április 23. (péntek) 23:59
Gépészkari műsorvezetői pályázat eredménye - 2021
A 2021-es évre kihírdetett Gépészkari műsorvezetői pályázat eredményét az alábbi dokumentum tartalmazza.
Gépészkari műsorvezetői pályázat - 2021
Kirásra került a 2021. évi Gépészkari műsorvezetői pályázata, további részletek a pályázati felhívásban találtok.
Jelentkezési határidő: 2021. március 7. (vasárnap) 23:59.
PAN-EUROPEAN SEAL GYAKORNOKI PROGRAM
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a Pan-European Seal gyakornoki program 2021/2022-es tanévre meghirdetett pályázatára. A Pan-European Seal Hálózat partneregyetemeként Egyetemünk kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatói számára nyílik lehetőség, hogy pályázzanak a két intézmény, az EPO és az EUIPO által kínált 12 hónapos szakmai fizetett gyakorlati programokra.
Kik pályázhatnak?
Mesterképzésben, illetve doktori képzésben résztvevő hallgatók.
Miről szól a gyakornoki program?
A dedikált, mentor által kísért 1 tanévre szóló képzés három alappillére: a gyakornoki képzés, az online tanfolyamok és az egyéb képzések, mint a karrier-tanácsadás és a szaknyelvi tanfolyamok. Mind a két szervezet havi juttatást biztosít a 12 hónapos gyakornoki programban résztvevő hallgatóknak.
A két szervezet székhelyei:
EPO Münchenben, EUIPO Alicantéban várja a gyakornokokat.
A jelentkezés menete:
- BME belső pályázata, amelynek során nominálási listára kerülnek a kiválasztott hallgatók.
- A kiválasztott hallgatók beküldik jelentkezésüket az EPO vagy az EUIPO szervezethez.
BME belső pályázat jelentkezési határidő: 2021. február 22. 24:00 (CET)
A programról részletesebben a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóság honlapján, a “Nemzetközi programok / Pan-European Seal gyakornoki program” fül alatt olvashattok.
Tankörvezetői pályázat - 2021/22. tanév
A GHK pályázatot hirdet a Kari Rendezvény Bizottság tankörvezetői posztjának betöltésére. A 2021. augusztusában megrendezésre kerülő gépészkari Gólyatábor és az azt követő regisztrációs hét lebonyolításához és egyéb programok levezényléséhez várjuk a hallgatók jelentkezését.
Jelentkezési határidő: 2021. február 26. 23:59 (péntek).
McDonnell program
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a McDonnell ösztöndíj programra. A pályázat keretein belül lehetőségetek nyílik a Washington University in St.Louis (WashU) amerikai elit magánegyetemen MSc vagy PhD képzésben részt venni.
Ehhez párhuzamosan szükséges felvételt nyerni valamely a program keretein belül választható egyetemi képzésre, és a tandíj illetve megélhetés fedezését biztosító McDonnel programra. Az érdeklődőket a WashU-n dolgozó magyar professzor (prof Kovács Sándor - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) szívesen segíti a jelentkezésben és pályázásban!
Jelentkezési határidő: 2021. február 1. 6:59 (CET)
Az ösztöndíj programról részletesebben a McDonnell program honlapján olvashattok.
Öntevékeny körök támogatási pályázata - 2020/21. ősz
A GHK pályázatot hirdet öntevékeny körök működésének támogatására. A pályázat pontos részletei a kiírásban találhatók.
Leadási határidő: 2020. október. 30. 23:59