A K&H a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíj páláyázatot, melyre idén elsősorban az ágazat versenyképességének növelésével és a digitalizációval kapcsolatos munkákat várnak. További részletek az alább linken.
I. országos Solidworks diákverseny
Az EuroSolid Kft. kétfordulós CAD modellező versenyt hirdet két kategóriában: középiskolások, valamint főiskolások/egyetemisták számára.
A részvétel díjmentes.
A versenyben egyénileg és csoportban (3-4 fő) is lehet indulni. Aki csoportban indul, másik pályaművel egyénileg is pályázhat.
Első körben egy szabadon választott használati tárgy terveit várják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre 2018. február 28-ig.
A beérkezett munkákból zsűri fogja kiválasztani a második fordulóban résztvevőket.
A továbbjutók Budapesten egy egynapos rendezvény keretében mérhetik össze tervezői tudásukat, ahol egy adott modell adott időn belül történő megtervezésére kerül sor.
Szintfelelős pályázat végeredmény - 2017/18. tavasz
A 2017/18. tanév tavaszi félévére kiírt Szintfelelős pályázat végeredményét az alábbi dokumentum tartalmazza.
Tankörvezetői jelentkezés határidő
Ma van a tankörvezetői posztra kiírt pályázat leadási határideje.
Sportterem igénylés - 2017/18. tavasz
Kiírásra került a sportterem igénylési pályázat az ehk honlapján.
Határidő: 2018. február 1. 12:00
Szintfelelős pályázat - 2017/18. tavasz
A 2017/18. tanév tavaszi félévére kiírt Szintfelelős pályázat felhívása alább érhető el.
Pályázat a Gépészmérnöki Kar kabalafigurájának tervezésére
A Gépészmérnöki Kar Dékáni Hivatala nyílt pályázatot hirdet a Gépészmérnöki Kar kabalafigurájának tervezésére. További részletek a pályázati felhívásban találhatók.
Diplomamunka Pályázat - Magyar Mérnöki Kamara
A Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozata (MMK-GT) Diplomamunka Pályázatot hirdet kiemelkedően magas színvonalú, gépészeti témájú MSc diplomatervek elismerésére, magyar állampolgárságú, műszaki egyetemi szakon 2017-18 tanév téli és nyári szemeszterekben végzett hallgatók részére.
Pályázat tankörvezetői poszt betöltésére a Kari Rendezvény Bizottságba
A GHK pályázatot ír ki a Kari Rendezvény Bizottság tankörvezetői posztjának betöltésére. A 2018. augusztusában megrendezésre kerülő gépészkari Gólyatábor és az azt követő regisztrációs hét lebonyolításához és egyéb programok levezényléséhez várjuk a hallgatók jelentkezését.
A jelentkezést meghosszabbítottuk. Új határidő: 2018. február 13. (kedd) 23:59
MŰHAL Utazási pályázat 2017/2018. őszi félév
A Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány (MŰHAL) pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem azon hallgatói számára, akik külföldön, az egyetem képviseletében tartanak szakmai előadást.
Pályázhat minden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem teljes idejű osztatlan, alap-, mester képzésén tanuló hallgató, az aktív tanulmányi félévében, aki 2017. június 1. és 2017. december 31. között lezajlott konferencián tartotta meg szakmai előadását.
A pályázathoz szükséges igazolások, valamint a kitöltött adatlap leadására az Egyetemi Hallgatói Képviselet irodájában („K” épület 1. emelet 61. ajtó) 2018. január 20-ig lesz lehetőség fogadóidőben.
A pályázati kiírás, a pályázati adatlap, valamint további információk megtalálhatók az EHK honlapján.
Budapest Ösztöndíj Program 2018/2019
Budapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot, amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.
A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2018 szeptemberétől, illetve 2019 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.
Pályázási határidő: 2018. április 13.