Közélet

A Mechatronika Szakosztály 2008-ban kezdte meg működését a BME Gépészmérnöki Karán. Megalakulása óta az egyik legnépesebb, legszervezettebb és legaktívabb szakosztállyá vált. Célunk a hallgatók számára lehetőséget biztosítani szakmai ismereteik elmélyítésére. Ennek érdekében előadásokat és gyakorlatorientált kurzusokat (pl. NYHL készítő, Internet of Things eszközkészítő, 3D-nyomtató, Arduino, Matlab és Wolfram Mathematica kurzust) szervezünk az érdeklődőknek. Szakosztályunk tagjai számos konzultációval igyekeznek segíteni a mechatronikus hallgatók és utóbbi időben a gépész hallgatók tanulmányait is. Továbbá a szakosztály rendelkezésére áll egy műhely, amely az önálló hallgatói projektek elkészítéséhez nélkülözhetetlen. A műhelyben egy 3D-nyomtatót is működtetünk, ahol főként hallgatótársaink megrendeléseit teljesítjük. A szakmai programok mellett a csapat összetartását is szem előtt tartjuk, így félévente többször is szervezünk közös szabadidős programokat, szakesteket.

Mechatronikus Gólyatábor
Az MSZO immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg a Mechatronikus Gólyatábort, ami szinte egyedülálló az egyetemen olyan szempontból, hogy egy szaknak külön gólyatábora legyen. Itt a gólyák megismerhetik a szaktársaikat, az egyetemet és a felsőbb éves mechatronikusokat. Ezen felül alkalmuk nyílik „szétszedni” a laboratóriumokat és játékos/szakmai vetélkedőkön részt venni.

Ha szeretnéd gyakorlatban is alkalmazni az órán tanultakat vagy konzultációkat tartani és része lennél egy összetartó közösségnek, keress minket bátran!

Weblap
Facebook
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

               kontur logo

Elérhetőségeink

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gépészkari Hallgatói Képviselet

Cím:
1111 Budapest, Irinyi József utca 1-17.

Telefon (hétköznap 16:00 - 20:00):
Általános ügyek:
+36 30 / 759 4147

Szociális, kollégiumi ügyek:
+36 20 / 224 - 4139

Ügyelet

Szorgalmi időszakban

Hétfő

18:00-19:00

Kedd

18:00-19:00

Szerda

18:00-19:00

Csütörtök

16:00-17:00

Vizsgaidőszakban

Kedd

18:00-19:00

Szerda

18:00-19:00

Kapcsolat

Általános ügyek
info@ghk.bme.hu

Tanulmányi ügyek
tanulmanyi@ghk.bme.hu

Kollégiumi ügyek
kollegium@ghk.bme.hu

Szociális ügyek
szoc@ghk.bme.hu

Ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyek
osztondij@ghk.bme.hu

Nemzetközi ügyek
international@ghk.bme.hu