Erasmus

Mi az az erasmus pályázat?

A pályázat elsődleges célja lehetővé tenni a hallgatók számára, hogy oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatokat szerezzenek egy másik európai országban. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.
Ennek keretében egy félévet tandíjmentesen tudsz tanulni egy külföldi egyetemen, valamint elnyerheted az Erasmus ösztöndíjat is, ami a célországtól függően 400-500 €/hó ösztöndíjjal jár. A legjobb hallgatók elnyerhetik a Campus Mundi ösztöndíját is, amely még magasabb díjazást jelent. Az ösztöndíj feltétele, hogy kint 15 kreditet teljesíts.
Az egyetem különböző kedvezményekkel segíti a kinti félévedet, ilyen alapon kérvényezhetsz kedvezményes tanulmányi rendet, valamint az elbocsátások során is enyhébb szabályok vonatkoznak rád.

Ki pályázhat?

Minden év januárjában kell pályázni az elkövetkezendő két félévre vonatkozóan.

Ki pályázhat?

  • Magyar állampolgárságú, illetve Magyarországon letelepedési vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező, menekültstátusszal tartózkodó hallgatók.
  • Adott, vagy korábbi tanulmányaik során legalább két aktív félévre bejelentkeztek.
  • Félévente átlagosan legalább 21 kreditet szereztek és a görgetett tanulmányi átlaguk eléri a 3,0-t.
  • Igazoltan, legalább a külföldi fogadóintézmény által előírt nyelvismerettel rendelkeznek.
  • Mobilitási időszak alatt a BME-n aktív státuszú.

Mi kell a pályázáshoz?

A korábbi évektől eltérően ettől az évtől kizárólag elektronikusan kell megpályázni az Erasmus+ ösztöndíjakat. Ehhez 064-es NEPTUN kérvényt kell leadni, amihez a következő dokumentumokat kell csatolni:

  • Választott intézmény oktatási nyelvének ismeretét igazoló nyelvvizsga bizonyítvány*
  • Önéletrajz magyarul, és a választott intézmény(ek) oktatási nyelvén
  • A külföldi tanulmányt indokló motivációs levél magyarul, és a választott intézmény(ek) oktatási nyelvén
  • A tervezett, legalább 15 kreditnyi tanulmányi, vagy kutatási programterv intézményenként (Sablon)
  • A pontrendszer által meghatározott tevékenységeket igazoló dokumentumok

A fennemlített dokumentumokat egy darab összefűzött PDF formátumú fájlként kell a kérvényhez csatolni.

*Hogyan kell igazolni a nyelvismeretet?

A pályázathoz szükséges még a választott intézmény oktátási nyelvének ismeretét igazoló nyelvvizsga bizonyítvány is. Minden pályázó esetében a Neptunban rögzített állapot lesz figyelembe véve, így fokozottan ügyeljetek arra, hogy a megfelelő nyelvizsgák időben felkerüljenek oda.

Ahhoz, hogy egy nyelvvizsga bekerüljön a Neptunba, be kell menni személyesen a Központi Tanulmányi Hivatalba (KTH) ügyfélfogadási időben. Ehhez szükséges:

  1. A nyelvvizsga bizonyítvány eredeti változata.
  2. A nyelvvizsga bizonyítvány fénymásolt változata, amit le kell adni.

Javasoljuk, hogy ezt minél előbb tegyétek meg, mert az egész folyamat több időt is igénybe vehet, így NE hagyjátok utolsó pillanatra ezt.

Mi kell a szerződéskötéshez?

  • Szerződés aláírása határidőre.
  • Saját, Magyarországon vezetett EUR alapú deviza számla számának, IBAN és SWIFT kódjának feltüntetése a szerződésben.
  • A mobilitási időszak kezdetének, és végének feltüntetése a szerződésben
    • A támogatott időszakhoz képest több, mint 5 nap eltérés esetén utólagosan vissza kell fizetni a nem igazolt napokra eső ösztöndíjat.
    • A szerződést módosítani kizárólag vis maior, a mobilitási időszak meghosszabbítása vagy korai hazaérkezés esetén van lehetőség.
  • Ha a követelményeket (15 kredit) nem teljesíti, az ösztöndíjat vissza kell fizetni.

Hogyan lehet lemondani a pályázatot?

  • A besorolást követően nincs lehetőség az elnyert hely módosítására.
  • Az őszi félévre vonatkozó lemondás határideje július 1., tavaszi félévre vonatkozó határideje szeptember 30.
    • Ezeken a határidőkön túl csak igazolt vis maior esetében lehet lemondani a pályázatot.
    • Amennyiben nem tudja igazolni, kizárásra kerülhet az Erasmus Iroda által kezelt pályázatból.

Kontakt

GHK: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
GHK Külügyi referense: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Erasmus Iroda: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hasznos oldalak

Erasmus honlap
KTH
Hallgatói Külügyi Testület

               kontur logo

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30