Tanulmányi ösztöndíj

A hallgatói normatíva az államtól minden nappali képzésben résztvevő állami ösztöndíjas aktív hallgató után folyósított összeg, melynek a TJSZ és a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (2011. évi CCIV. tv.) szabályozásai alapján kb. 60%-át fordíthatjuk Tanulmányi ösztöndíjra. A hallgatói normatívát az állam 1992-ben 60.100 forintban állapította meg azzal az ígérettel, hogy az infláció mértékével növelni fogják folyamatosan. Jelenleg a normatíva összege 119.000 forint. Az alábbi diagramon látható, hogy mekkora lenne az inflációval növelt érték, illetve mekkora a tényleges összeg. A hallgatói normatíva értéke az elmúlt 10 évben nem változott.

normativa inflacio 2017ig
Az alapképzési szakok átlagos KKI-ja az elmúlt évekhez képest 1-2 tizeddel nőtt, míg mesterképzésen 2-4 tizeddel nőtt, kivéve a Modelling és Épületgépészeti mesterszakok esetén.
A hallgatói létszám a Gépészmérnöki Karon az elmúlt évben körülbelül 200-zal csökkent, aminek eredményeképp a félévre jutó Tanulmányi ösztöndíjra felhasználható keret 7%-kal csökkent.
Ezek összesített eredményeképp a Hallgatói Képviselet hosszas és átfogó mérlegelés után jutott arra a döntésre, hogy a maximális összegeket próbáljuk tartani a korábbi félévekéhez mérten, így az elnyeréshez szükséges átlagot emeltük.
Bármilyen kérdésetekkel keressetek minket bizalommal az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen!

               kontur logo