Közélet

A BME Solar Boat Teamet 2014-ben alapította három gépészmérnök hallgató azzal a céllal, hogy megépítsék Magyarország első, napelemmel meghajtott elektromos hajóját és ezzel a hajóval 2016 nyarán részt vegyenek a hollandiai Dutch Solar Challange és a Monaco Solar Boat Challange futamain. 2016 nyarára elkészült Rosana, a team első hajója. A 2016-os versenyévad a két versenyen való részvétellel zárult.

Ezt követően a 2017-es évadban a mérnöki gárda az első hajó konstrukciós hibáinak kijavítására vállalkozott. A csapat idén is részt vesz a monacói világversenyen, megújult formában, 8 új taggal bővülve. Idén egy új lehetőségként – a helyi egyetem meghívására – Kalinyingrádba is ellátogat a BME Solar Boat Team, hogy részt vegyen a több mint 5 éves múlttal rendelkező nemzetközi Solar Regattán.

A projekt, a kezdeti három főből, mára egy 25 fős társasággá nőtte ki magát, ahol a hallgatók a gépészet, elektronika és marketing területein dolgoznak.
A 2018-as évadban az új hajó építésére vállalkozik a team. Az új évad új kihívásokat rejt magában. Ha Te is részese lennél ezeknek a kalandoknak, kérdeznél tőlünk vagy csatlakoznál hozzánk, keress minket az alábbi e-mail címen vagy nézd meg Facebook-oldalunkat!

Facebook

               kontur logo

Támogatóink

 

 

image012

 

 

KB Logo left RGB 1056x150

 

Motherson Logo hori CMYK JPG

  

claas

 

KWB brossura logok 1

 

atlas copcologo

Partnereink


mugep logo uj

Kölcsönzés

sportszer

tarsas

sutes fozes

konyvtar

Elérhetőségeink

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gépészkari Hallgatói Képviselet

Cím:
1111 Budapest, Irinyi József utca 1-17.

Telefon (hétköznap 16:00 - 20:00):
Általános ügyek:
+36 30 / 759 4147

Szociális, kollégiumi ügyek:
+36 20 / 224 - 4139

Ügyelet

Szorgalmi időszakban

Hétfő

18:00-19:00

Kedd

18:00-19:00

Szerda

18:00-19:00

Csütörtök

16:00-17:00

Vizsgaidőszakban

Kedd

18:00-19:00

Szerda

18:00-19:00

Kapcsolat

Általános ügyek
info@ghk.bme.hu

Tanulmányi ügyek
tanulmanyi@ghk.bme.hu

Kollégiumi ügyek
kollegium@ghk.bme.hu

Szociális ügyek
szoc@ghk.bme.hu

Ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyek
osztondij@ghk.bme.hu

Nemzetközi ügyek
international@ghk.bme.hu