A Gépészmérnök-képzésért Alapítvány (a továbbiakban: GMKA) a BME GPK nehéz anyagi körülmények között élő hallgatók részére teljesítmény alapú ösztöndíj pályázatot hirdet minden tanulmányi félév kezdetén.

A pályázat a Gépészmérnöki Kar Dékáni Hivatalában nyújtható be a pályázati felhívásban meghatározott határidőig.

A pályázatokat a GMKA Kuratóriuma által felkért Gépészkari hallgatói képviselet bírálói bizottsággal bírálja el, míg a pályázat eredményéről a GMKA Kuratóriuma által kijelölt személy értesíti és tájékoztatja a pályázót a pályázati felhívásban található határidőig.

Pályázás feltételei:

  • A pályázaton részt vehet a GPK bármely teljes idejű alap-, és mesterképzésének aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.
  • Szociálisan rászoruló, illetve nehéz anyagi körülmények között élő hallgató.
  • A hallgató lezárt, aktív hazai szemeszterenként átlagosan 30 teljesített kredit ponttal rendelkezik.
  • A hallgató kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkezik a lezárt hazai aktív félévekben a súlyozott tanulmányi átlag és a korrigált kreditindex alapján.

A pályázaton elnyerhető ösztöndíj:

  • A GMKA ösztöndíj egy tanulmányi félév öt hónapos időtartamára adható.
  • A GMKA ösztöndíjban legfeljebb négy hallgató részesülhet.
  • Az elnyert ösztöndíj megállapított havi összege 70.000 forint.

A Gépészmérnök-képzésért Alapítvány által kihirdetett ösztöndíjban hátrányos helyzetű hallgatók részesülhetnek, akiknek mindemellett a tanulmányi eredményeik is kiemelkedőek.

A pályázat feltételei:

  • BME Gépészmérnöki karának teljes idejű aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nehéz anyagi körülmények között élő hallgatói részesülhetnek;
  • Kiemelkedő tanulmányi eredmények;
  • Szemeszterenként átlagosan 30 kredit teljesítése.

Összesen 4 hallgató kaphatja meg az ösztöndíjat, akik ezután egy szemeszteren át (5 hónap) havi 70000 ft-ban részesülnek.

Az alábbi gombra kattintva olvashatjátok a pályázati kiírást:

Pályázati kiírás

A pályázatokat a Gépészmérnöki kar dékáni hivatalában lehet benyújtani.

Leadási határidő: 2024. február 26.

A Gépészmérnök-képzésért Alapítvány által kihirdetett ösztöndíjban hátrányos helyzetű hallgatók részesülhetnek, akiknek mindemellett a tanulmányi eredményeik is kiemelkedőek.

A pályázat feltételei:

  • BME Gépészmérnöki karának teljes idejű aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nehéz anyagi körülmények között élő hallgatói részesülhetnek;
  • Kiemelkedő tanulmányi eredmények;
  • Szemeszterenként átlagosan 30 kredit teljesítése.

Összesen 4 hallgató kaphatja meg az ösztöndíjat, akik ezután egy szemeszteren át (5 hónap) havi 70000 ft-ban részesülnek.

Az alábbi gombra kattintva olvashatjátok a pályázati kiírást:

Pályázati kiírás

A pályázatokat a Gépészmérnöki kar dékáni hivatalában lehet benyujtani.

Leadási határidő: 2023. szeptember 25.

A Gépészmérnök-képzésért Alapítvány által kihirdetett ösztöndíjban hátrányos helyzetű hallgatók részesülhetnek, akiknek mindemellett a tanulmányi eredményeik is kiemelkedőek.

A pályázat feltételei:

  • BME Gépészmérnöki karának nappali tagozatos, nehéz anyagi körülmények között élő hallgatói részesülhetnek;
  • Kiemelkedő tanulmányi eredmények;
  • Szemeszterenként átlagosan 30 kredit teljesítése.

Összesen 4 hallgató kaphatja meg az ösztöndíjat, akik ezután egy szemeszteren át (5 hónap) havi 35000 ft-ban részesülnek.

Az alábbi gombra kattintva olvashatjátok a pályázati kiírást:

Pályázati kiírás

A pályázatokat a Gépészmérnöki kar dékáni hivatalában lehet benyujtani.

Leadási határidő: 2023. március 24.

Leadási határidő: 2022. szeptember 23.

További cikkeink...